Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A dán miniszterelnök lemondta indiai látogatását

Lemondta egy gazdasági küldöttséggel együtt tervezett áprilisi indiai látogatását Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök, attól tartva, hogy újabb erőszakos tüntetések robbanhatnak ki a Dániában publikált Mohamed-karikatúrák miatt.


Dátum: 2006-03-16 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:10.330942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a DI ipari szövetség szóvivője a Politiken című dán lap csütörtöki számában közölte, az április 2-7. között tervezett látogatást "kölcsönös egyetértéssel" meghatározatlan időre elhalasztották.

A dán külügyminisztérium, ugyancsak a muzulmán országokban netán kirobbanó újabb tüntetésektől tartva, szerda este beszélgetésre invitálta 40 ország nagykövetét Henning Fode államügyésznek arról a döntéséről, hogy nem emel vádat a Mohamed-karikatúrákat először publikáló Jyllands-Posten című dán napilap ellen. Fode azzal indokolta ezt, hogy a rajzok nem tekinthetők sem istenkáromlónak, sem pedig fajgyűlölőnek.

Az iszlám országokban lezajlott erőszakos tömegtüntetéseken január óta csaknem 50 ember veszítette életét.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek