Választási szövetséget kötött a MAGOSZ és a Fidesz
Választási szövetséget kötött a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Fidesz. Ennek értelmében a Fidesz hat helyet biztosít a megyei és az országos listáin a Magosz számára - jelentette be Jakab István, a Magosz elnöke csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2006-03-16 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:11.254491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szövetség létrejött, a Fidesz hat olyan helyet biztosított a szövetség számára, amelyik a 2002-es választásokon a párt számára mandátumszerzési lehetőséget jelentett - mondta Jakab István.
Hozzátette: "Programunk végrehajtására azért kellett szövetkeznünk, hogy ne csak elkészítsük, hanem valóban a nagyon érzékeny pontokon is ott legyünk a végrehajtásánál".
A Magosz programja vasárnap kerül a Fidesz kongresszusa elé, ezt követően ismertetik annak részleteit - tette hozzá.
A Magosz Fidesz-listán induló országgyűlési képviselőjelöltjei: a Győr-Moson-Sopron megyében Fenyőházi Tibor vállalkozó, a Magosz országos alelnöke, Pest megyében Ángyán József egyetemi tanár, Bács-Kiskun megyében Bagi Béla a Magosz országos alelnöke, Csongrád megyében Kispál Ferenc, a Magosz orzságos választmányának elnöke, Hajdú-Bihar megyében pedig Örvendi László. Jakab Isván, a Magosz országos elnöke a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi országgyűlési választási listájának első helyén indul, a Fidesz országos listáján pedig a 11. helyet foglalja el.
A Magosz elnöke a szövetség főbb programpontjai között említette a termőföldeknek a gazdák tulajdonában és használatában történő megtartását, az osztatlan közös földek sorsának rendezését, versenyképes birtoktestek kialakítását, az ökológiai gazdálkodás meghonosítását.
MTI - fidesz.hu