Varsó: tűzszünet a kormány és a központi bank között
Csütörtökre váratlan szünet állt be a lengyel kormány és a központi bank többfrontos háborújában. Előzőleg a Lengyel Nemzeti Bank bankfelügyeleti bizottsága három héttel elhalasztotta a szerda estére várt döntését arról, hogy engedékyezi-e az UniCredito-HVB egyesülés lengyelországi részét.
Dátum: 2006-03-16 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:11.583338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A halasztásra szóló elhatározást a pénzügyminiszter, Zyta Gilowska jelentette be, mondván, hogy a bizottság a lengyel főügyész kérésének tett eleget. Gilowska pénzügyminiszter, januári kinevezése óta, már többször jelét adta, hogy békíteni igyekszik a kormány és a központi bank között.
Mélg korábba, szerdán a lengyel parlament jövő hétre halasztotta az ugyancsak szerdára tervezett szavazást arról, hogy bizottságot alakítanak az 1989 óta végrehajtott lengyel bankprivatizációk kivizsgálására. Szerdán végül is csak azt döntötték el a képviselők, hogy a vizsgálóbizottság megalakításának tervét még tovább elemezze a parlament pénzügyi bizottsága.
E két, szerdára várt döntés ígérkezett az újabb kemény ütésváltásnak a kormány és a bankfelügyeletet gyakorló Lengyel Nemzeti Bank elmérgesedett viszályában.
- Ellenőriznünk kell, hogy a lengyel bankrendszer miért kevésbé nemzeti jellegű, mint más európai országokban - mondta a kormányzó Jog és Igazságosság párt parlamenti frakcióvezetője, Marek Jurek szerdán. Arra kérdésre, mit szól az Európai Központi bank és az Európai Bizottság nyilatkozataihoz, amelyek elítélik a központi bank függetlenségének korlátozását, a frakcióvezető így felelt: - Ez egy külső vélemény. Bennünket a nemzeti érdeknek kell vezérelnie.
A lengyel kormányfő, Kazimierz Marcinkiewicz kedden közölte, hogy államügyészt küldenek a központi bank bankfelügyeleti bizottságának szerdai értekezletére, megfigyelni, hogy a bizottság a törvények értelmében jár-e el, amikor megvitatja az olasz UniCredito és a német HVB lengyelországi leánybankjainak egyesítését, amit a kormány mereven ellenez.
Lengyelországban az UniCreditóhoz tartozó Pekao bankot kellene összeolvasztani a HVB-hez tartozó BHP bankkal. Együttesük az első számú kereskedelmi bank lenne Lengyelországban, második helyre szorítva az állami ellenőrzésű PKO-t.
A Lengyel Nemzeti Bank bankfelügyeleti testülete már múlt csütörtökön előzetesen javasolta a bankegyesítés engedélyezését, amin a lengyel konzervatív kormánypárt és külső támogatóinak vezetői felháborodtak, annál is inkább, mert az értekezletről - a testület függetlenségére való hivatkozással - eltávolították a kormányálláspont mellett érvelni akaró, de illetéktelenül megjelenő kincstárügyi miniszterhelyettest.
Emiatt személyesen a kormányfő, Kazimierz Marcinkiewicz intézett heves bírálatot a központi bank elnöke, a reformpárti Leszek Balcerowicz címére. A kormányzati kirohanások és nyomásgyakorlás miatt - a kormányt támogató egyik kisebb párt például bíróság elé akarja állíttatni a bankelnököt hazaárulásért - Balcerowicz viszont úgy nyilatkozott, hogy Lengyelországban "veszélybe kerülhet a törvények uralma". Balcerowicz szerdán ismét alkotmányellenesnek nevezte a kormányzati törekvést parlamenti vizsgálóbizottság megalakítására, a bankfelügyelet utóbbi 17 éves tevékenységének kivizsgálására.
A konzervatívok szerint a lengyel nemzeti bank, illetve bankfelügyeleti testülete nem a törvényeknek megfelelően jár el az UniCredito-HVB ügylet elbírálásakor. - A nemzeti bank és a bankfelügyelet tevékenysége nagy mértékben hátrányos a lengyel bankszektorra nézve - jelentette ki Przemyslaw Gosiewski, a kormánypárt elnöke. Megrovólag hozzátette: - Tizenhét éves tevékenységük eredményeképp mára a lengyel bankszektor 70 százaléka külföldi kézben van.
A lengyel kormány a pénzügyi szervezetek átfogó felügyeletére új állami testület létrehozását is tervezi, miáltal csökkennének a központi bank felhatalmazásai. Ezt a tervet kedden határozottan elítélte az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet, továbbá az EU pénzügyminiszteri értekezletének elnöke, az Európai Bizottság pénzügyekért felelős tagja, Joaquin Almunia pedig kijelentette: - A 25 (EU-)tagállam központi bankjainak függetleneknek kell maradniuk.
Hozzátette: a brüsszeli bizottság "intézkedéseket is kész támogatni" a központi bankok függetlenségének védelmében.
Az EU pénzügyminiszteri tanácsának soros elnöke, Karl-Heinz Grasser osztrák pénzügyminiszter múlt pénteken hevesen rátámadt a lengyel kormányra, amiért akadályozza a rekord méretű európai bankegyesülés, az UniCredito-HVB-fúzió lengyelországi részének megvalósítását: úgyszólván "éretlennek" nevezte a lengyel kormányzatot, és értelmetlennek a félelmet a globalizációtól.
Az Európai Bizottság múlt héten, szerdán eljárást indított Lengyelország ellen az UniCredito-HVB-egyesülés akadályozása miatt.
A lengyel kormány arra hivatkozik, hogy amikor az UniCredito 1999-ben megvette a Pekaót, a szerződésben kötelezettséget vállalt, hogy más bankot nem vásárol meg Lengyelországban. Továbbá nehezményezi, hogy az egyesülés veszélyezteti a versenyt, és munkahelyek elvesztéséhez vezetne.
Az EU-bizottság viszont arra hivatkozik, hogy az EU versenykódexének 21. paragrafusa egyértelműen kimondja: a tagállamoknak nincs joghatóságuk EU-méretű tőkekoncentrációk esetében, a döntés kizárólagos joga az Európai Bizottságé.
Erre tekintettel a lengyel kormány már korábban pert indított az EU-bizottság ellen az európai elsőfokú bíróságon, az UniCredito-HVB egyesülés eredeti engedélyezését kifogásolva.
Lengyelországban a kormány és a központi bank ellentétének régi hagyománya van: a bank korábban igen szigorú kamatpolitikáját az előző kormányok is bírálták, és ezért több, eddig eredménytelen kísérletet tettek a bank mandátumának bővítésére azzal, hogy köteles legyen támogatni a GDP-növekedést is. Ezeket a próbálkozásokat az EU korábban is elítélte.
MTI - fidesz.hu