Oroszország globális energiabiztonsági rendszert szorgalmaz
Oroszország globális energiabiztonsági rendszer kialakítását szorgalmazta a Nyolcak (G8: a hét vezető ipari demokrácia és Oroszország) energiaügyi minisztereinek csütörtökön kezdődött moszkvai találkozóján.
Dátum: 2006-03-16 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:11.902265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A július közepén Szentpéterváron esedékes G8-csúcs mérföldkő lesz a globális energiabiztonsági rendszer kiépítésének útján - mondta a csütörtöki találkozón Viktor Hrisztyenko orosz energia- és ipari miniszter, aki abban látta a fő kérdéseket, hogy a készletek legyenek elegendők, legyenek gazdaságosan és a szükséges infrastrukturálisa révén hozzáférhetők, továbbá kiaknázásuk legyen környezetvédelmi szempontból megengedhető.
A közös energiapolitika súlypontjai tekintetében Oroszország álláspontja némileg eltér hét partnerének felfogásától. Míg Hrisztyenko új lelőhelyek közös feltárására helyezte a hangsúlyt, a többiek fontosnak tartják az energiafelhasználás hatékonyságát, valamint az energiahordozók és szállítók diverzifikálását is.
Hrisztyenko szerint 2030-ig 17 billió dollárt kell befektetni egy megrázkódtatásoknak rugalmasan ellenálló, hatékony globális energiarendszer létrehozásához. A miniszter közös erőfeszítést szorgalmazott e hatalmas tőke mozgósításához és optimális felhasználásához szükséges feltételek megteremtésére - írta az Interfax.
MTI - fidesz.hu