Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idén 26 kutató kapta meg az Akadémiai Ifjúsági Díjat

Átadták az Akadémiai Ifjúsági Díjat csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián, ahol 26 fiatal kutató vehette át az elismerést - a díjátadón az MTA főtitkára kritikusan szólt a tudomány állami támogatásának folyamatos csökkenéséről.


Dátum: 2006-03-16 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:15.389022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Meskó Attila az MTI-nek elmondta: az akadémia kutatóinak negyven százaléka fiatal tudós. A főtitkár szerint ennél több fiatal szakemberre lenne szükség, a fiatal tudósok támogatására azonban pénz hiányában nincs több lehetőség. Az állam egyre kevesebb pénzt fordít a tudomány támogatására. Amennyivel az elmúlt években csökkent az állami támogatás, valójában annyival kellett volna növekednie - jegyezte meg.

"Az alapkutatás mindenütt állami feladat. Értem én, hogy számos más érdekérvényesítő van, akiknek nagyobb a hangjuk, többen vannak, vagy talán ügyesebbek is. (...) Amikor én a Pénzügyminisztériumban erről beszélek, azt látom, hogy karok széttárva, mi szeretjük a tudományt, de ennyit tudunk adni. És ez valahogy reálértékét tekintve mindig kevesebbre sikeredik, mint az előző év" - számolt be tárgyalási tapasztalatairól Meskó Attila.

A főtitkár hozzátette, hogy amíg uniós szinten a lisszaboni stratégiának megfelelően egyre több pénzt fordítanak a kutatásra és fejlesztésre, addig Magyarországon éppen ellenkező folyamat zajlik. A helyzetet értékelve Meskó Attila - mint mondta - mindössze csak reménykedik abban, hogy a fiatal kutatók legjava Magyarországon marad.

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat 1972-ben alapította az MTA főtitkára. Az elismeréssel az akadémiai kutatóhelyeken dolgozó 35 év alatti fiatal kutatók munkáját kívánják ösztönözni és elismerni. A díjat öt kategóriában osztják ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek