Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael a jerikói börtön hatvanegy volt lakóját tartja fogságában?

A jerikói palesztin börtön ellen indított katonai akciója után Izrael a fegyintézet hatvanegy volt lakóját tartja fogságában - mondta csütörtökön Naszr Júszef palesztin belügyminiszter, felszólítva az izraeli hatóságokat, hogy szolgáltassák vissza a foglyokat a palesztin hatóságoknak.


Dátum: 2006-03-16 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:15.692446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A palesztin belügyi tárca vezetője Jerikóban tett látogatásán beszélt erről újságíróknak. Jaír Naveh tábornok, az izraeli középső katonai körzet parancsnoka korábban azt mondta, hogy az izraeli hadsereg több mint 280 palesztint vett őrizetbe, miután rohammal elfoglalta kedden a jerikói börtönt, ám az elfogottak túlnyomó többsége palesztin rendőr.

Az izraeli hadsereg vezetői az akció fő céljaként jelölték meg, hogy saját őrizetükbe vegyék a jerikói palesztin börtönnek azt a hat foglyát, akit Rehavam Zeévi néhai izraeli idegenforgalmi miniszter 2001-ben történt megöléséért ítélt börtönbüntetésre egy palesztin bíróság.

Ahmed Szaadatról, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (NFPF) radikális szervezet vezetőjéről és öt társáról van szó. Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök utasította a hadsereget erre az akcióra, mert az izraeli titkosszolgálatok olyan információt kaptak, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök szabadon akarja bocsáttatni a januárban parlamenti képviselővé választott Szaadatot és tettestársait.

Az NFPF néhány tagja, köztük Szaadat több családtagja hangosan követelte csütörtökön Jerikóban a palesztin belügyminiszter lemondását. Azzal vádolták a városban tartózkodó minisztert, illetve a palesztin rendőrséget, hogy kiszolgáltatta Szaadatot és társait az izraelieknek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek