Ismét adót emelne az SZDSZ
Míg a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség világos és egyértelmű adócsökkentő programot ajánl az embereknek, az SZDSZ ismét adót akar emelni - írja Tállai András, a Fidesz adócsökkentési programszóvivője csütörtöki közleményében.
Dátum: 2006-03-16 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:17.288469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Míg a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség világos és egyértelmű adócsökkentő programot ajánl az embereknek, az SZDSZ ismét adót akar emelni. Az adóemelések kormányának koalíciós pártja által javasolt egykulcsos adó általános ÁFA-növekedést jelentene, valamint személyi jövedelemadó-emelkedést mindenkinek, aki 160 ezer forintnál kevesebbet keres havonta!
A polgári kormány viszont kétkulcsos személyi jövedelemadó bevezetését tervezi, ami a jelenlegi SZJA-terhelést a felére csökkentené. A Fidesz gazdaságélénkítő programjának ezen kívül kulcs-eleme a TB-járulék csökkentése a jelenlegi 29 százalékról 19 százalékra. Csak így érhető el, hogy négy év alatt 500 ezer új, jelentős részében részmunkaidős, adó-befizetést is jelentő munkahely jöjjön létre. Magyarországon a munkahelyteremtés az egyetlen járható út a költségvetés rendbetételére.
Változásra van szükség; az emberek munkát, biztos megélhetést és elviselhető közterheket akarnak. A Fidesz adóprogramja megfelel az emberek elvárásainak, garanciát ad a változásra, az új állam, az új gazdaság megteremtésére.
Tállai András,
a Fidesz adócsökkentési programszóvivője