A félelem légköre
A Professzorok Batthyány Köre szerint "a kulturális életben elterjedt kiszorítósdi, egyes közszolgák jogszerűtlen menesztése, a rendőrségi túlkapások és némely politikusok gyűlölködő megnyilvánulásai sok embert félelemmel töltenek el" - áll a szervezet elnökségének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában.
Dátum: 2006-03-16 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:19.478437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum leszögezte: a politikai harcban egyre gyakrabban folyamodnak a megfélemlítés jól bevált eszközéhez. A magyar jogállamban ugyanakkor van annyi tartalék, hogy a társadalom egésze nem rendül meg a fenyegetéstől. A szervezet állásfoglalásában az olvasható: "a félelem légköre mégis nagyon ártalmas.(...) Aki pedig fél, az elveszti ítélőképességét, és végképp kiszolgáltatottá válik. És sok ember egyéni félelme megmérgezi a közéletet".
A Professzorok Batthyány Köre arra bíztat, hogy az állampolgárok használják ki demokratikus jogaikat arra, hogy hozzájáruljanak e helyzet megváltoztatásához. "A szavazás azért titkos, hogy ne kelljen senkinek félnie" - áll az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban.
A Professzorok Batthyány Körét 1995.június 3-án a fővárosi és vidéki egyetemek tanárai alapították. 2002 szeptemberében egyesületté alakult kör alapszabálya kimondja, hogy az egyesület "a polgári értékrendet magáénak valló, ezen értékrend érvényesítéséért tenni akaró egyetemi tanárok társadalmi szervezete, szellemi műhely, mely a magyar társadalom problémáira távlatos megoldásokat keresve hozzá kíván járulni a nemzet szellemi energiáinak mozgósításához, a nemzet erkölcsi és gazdasági felemelkedése érdekében".
MTI - fidesz.hu