Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felravatalozták Slobodan Milosevicet egy belgrádi múzeumban

Felravatalozták csütörtökön Slobodan Milosevicet egy belgrádi múzeumban, egyelőre csak néhány száz ember érkezett a helyszínre, hogy lerója kegyeletét a hágai Nemzetközi Törvényszék börtöncellájában elhunyt volt jugoszláv államfő előtt.


Dátum: 2006-03-16 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:19.785832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A temetést szervező Szerbiai Szocialista Párt (SPS) eredetileg azt tervezte, hogy csütörtök déltől ravatalozzák fel az államfőt a belgrádi villanegyedben, a Dedinjén található Jugoszláv Történeti Múzeumban (a volt Forradalmi Múzeumban). A koporsót szállító halottaskocsi azonban több mint másfél órás késéssel érkezett a helyszínre, ahol közel ezer ember és fotóriporterek, illetve külföldi tudósítók hada várakozott órák óta.

A koporsó megérkezése után tülekedés támadt a múzeum bejáratánál. Az SPS egyik vezetője, Milutin Mrkonjic fegyelmezettségre szólította fel a volt államfő híveit, néhány rendőr is megpróbált rendet teremteni.

Milosevic koporsóját szerb zászló borítja, vörös rózsákból készült koszorú van rajta, előtte a volt államfő nagy méretű fényképe látható. A néhai államfő várhatóan szombat reggelig lesz felravatalozva a múzeumba, onnan a szerbia-montenegrói parlament épülete elé szállítják a koporsót, majd tovább szülővárosába, Pozsarevácba. Milosevicet családi házának udvarán temetik el.

A volt államfő temetését megelőző történések meglehetős összevisszaságról tanúskodnak, a belgrádi médiában ellentmondásos hírek jelennek meg az előkészületekről. A média híreiből ítélve a milosevici szocialisták külső támogatásával működő Kostunica-kormány intézte el azt, hogy a történeti múzeumban felravatalozhassák Milosevicet. A múzeumigazgató csütörtökön élesen tiltakozott amiatt, hogy a köztársasági vagyonügynökség beleegyezése nélkül adott erre engedélyt, megsértve ezzel a kulturális intézmény "autonómiáját", és napi politika eszközévé tette a múzeumot.

Egyelőre nem világos, hogy megérkezik-e a temetésre a volt államfő felesége, Mirjana Markovic. A belgrádi kerületi bíróság utasította a rendőrséget, hogy azonnal vonja be útlevelét, amennyiben beteszi a lábát az ország területére. A bíróság 15 ezer eurós óvadék ellenében érvénytelenítette a Markovic asszony ellen három éve kiadott elfogatási parancsot. A törvényszék azonban csütörtöki közleményében leszögezte, hogy nem vonta vissza a vádlott előzetes letartóztatását, és megfosztják őt a szabadságától, amennyiben nem tesz eleget az idézésnek, és nem ad elfogadható magyarázatot távolmaradására. Az ingatlanüzérkedéssel vádolt egykori jugoszláv "first lady" elleni körözést azonnal hatályba léptetik, ha március 23-án nem jelenik meg a perén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek