Lezárult a külügyi vizsgálat a Putyin-akkreditáció ügyében
Egy ülügyminisztériumi dolgozó munkaviszonyát felfüggesztették, egy másik fegyelmi büntetésben részesült annak nyomán, hogy Putyin orosz elnök magyarországi látogatása idején egy személy jogosulatlanul szerzett magának akkreditációt. A tárcánál lefolytatott vizsgálat eredményéről a külügyi szóvivő tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2006-03-16 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:20.946659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eset kapcsán felülvizsgálják és szigorítják a ülügyminisztériumba való belépés rendjét - szerepel Polgár Viktor közleményében. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a Külügyminisztérium több munkatársát megtévesztette az a magyar férfi, aki "Közreműködői igazolványt" szerzett, és az így kapott engedély birtokában bejutott Putyin orosz elnök február 28. és március 1. közötti budapesti látogatásának színhelyére. A férfit a magyar biztonsági szervek a Parlament épületében tartóztatták fel, és onnan vezették el.
Polgár Viktor kiemelte: az illető nem jutott és nem is juthatott volna közelebb az orosz elnökhöz, mint a sajtótájékoztatóra várakozó újságírók. Emellett a Parlament épületébe való belépéskor átesett a rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzésen, vagyis semmiféle értelemben nem jelentett veszélyt az orosz államfőre. Az ügyben még aznap vizsgálat indult.
Mint a külügyi tárcánál lefolytatott vizsgálat kiderítette, a magyar férfi a protokoll főosztályon úgy jutott az engedélyhez, hogy egy nem létező miniszterelnöki hivatalbeli engedélyre hivatkozott. Ezt az állítását a Külügyminisztérium két munkatársa is ellenőrzés nélkül elfogadta, és az igazolványt egyikük ki is adta. A belépőt kiadó külügyminisztériumi dolgozó munkaviszonyát az ellenőrzés elmulasztása miatt a minisztérium közigazgatási államtitkára 2006. március 16-án megszüntette, a másik munkatárs megrovás fegyelmi büntetésben részesült.
Az eset kapcsán felülvizsgálják és szigorítják a Külügyminisztériumba való belépés rendjét. A szóvivő tájékoztatása szerint erre azért van szükség, mert az illető egy minisztériumbeli találkozóját követően kéredzkedett vissza az épületbe, arra hivatkozva, hogy az igazolványát a büfében felejtette. A belépőt megkapta és - a szabályoktól eltérően - kísérő nélkül járt az épületben, és így jutott el a protokoll főosztályra.
MTI - fidesz.hu