Navracsics: A kongresszus után intenzívebb kampány
A Fidesz vasárnapi kongresszusa után intenzívebb, pozitívabb hangvételű kampány kezdődik - mondta el az MTI-nek csütörtökön Navracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke.
Dátum: 2006-03-16 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:23.960685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus szerint az, hogy a Medián keddi felmérése szerint a biztos szavazók körében egy százalékkal átvette a vezetést az MSZP, annak a következménye, hogy a szocialisták sokkal korábban kezdtek meg egy elnöki típusú kampányt. "Mi pedig a kongresszus után kezdünk csak egy intenzívebb kampányba" - tette hozzá, jelezve, hogy ez pozitívabb hangvételű lesz, mint az eddigiek.
Mint mondta, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje, a kereszténydemokrata Mikola István révén szeretné megszólítani a tipikusan falvakban élő, idősebb vallásos korosztályt is.
MTI - fidesz.hu