Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megjelent az Orbán Viktor - 20 év című kötet

A Heti Válasz Kiadó gondozásában megjelent az Orbán Viktor - 20 év (Beszédek, írások, interjúk 1986-2006) című kötet. A maga nemében egyedülálló könyv a politikus beszédeinek, írásainak és interjúinak válogatott részein keresztül vázolja fel a Fidesz elnökének politikai pályáját, személyiség- és gondolatfejlődését 1986-tól napjainkig.


Dátum: 2006-03-16 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:24.841788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E sajátos műfajt teremtő kötetbe a szerkesztő beválogatta az elmúlt két évtized valamennyi jelentős megszólalását a magyar közéleti média teljes palettájáról.

"Az út, amelyet végigjártam, nem a liberalizmustól vezet a konzervativizmusig. A liberalizmus meg a szocializmus ideológia, a konzervativizmus pedig nem az. Gondolkodásmód, észjárás, habitus, talán jellem is, de semmiképpen sem ideológia. Tehát nem egyik eszmétől a másik eszméig vezetett az utam. Úgy vélem, hogy ráéreztem az ideológiák viszonylagosságára, jelentőségük korlátaira. Elérkeztem abba az életkorba, amikor megérett bennem a gondolat: nincs szükségem arra, hogy a világról vallott nézeteimet, gondolataimat, még ha a politika világát érintik is, beleerőszakoljam bármifajta ideológia egy könyvben összefoglalható ketrecébe." A fenti jellemzést Orbán Viktor adta magáról 2002. július 6-án a Magyar Nemzetben.

Jelen kötet egy újabb fordulópont, a 2006-os politikai megmérettetés előtt az egykori jogász, majd országgyűlési képviselő, pártelnök és kormányfő által végigjárt út egyes állomásait eleveníti fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek