Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EP-igen Becsey Vajdasággal kapcsolatos indítványára

Az Európai Parlament magyar javaslatra stratégiai jelentőségűnek ismeri el a vajdasági régió többetnikumú jellegének megőrzését.


Dátum: 2006-03-17 06:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:27.493401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta Becsey Zsolt fideszes euroképviselő módosító indítványát, amely Szerbia uniós ambíciói kapcsán a Vajdaságra hívja fel a figyelmet. Így bekerült az unió bővítéséről szóló jelentésbe az a mondat, hogy az Európai Parlament stratégiai jelentőségűnek ismeri el a vajdasági régió többetnikumú jellegének megőrzését. Becsey Zsolt javaslatát mind a frakciókon belül, mind pedig a plenáris vitában támogatta Tabajdi Csaba MSZP-s és Szent-Iványi István SZDSZ-es képviselő is.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek