Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nevetséges ígérgetések autópályaügyben

A Fidesz felháborítónak és nevetségesnek tartja, hogy a kormány napról napra más számokat jelent be a megépítendő autópálya-szakaszok hosszával kapcsolatban. A Fidesz frakció határozott álláspontja, hogy Medgyessy Pétert - csakúgy, mint az ingyenes tankönyv ígéretének esetében - az autópálya-építésekkel kapcsolatos szocialista túlzások miatt személyes felelősség terheli, melyről Csillag István miniszter elsietett pr-fogásai sem vonhatják el a figyelmet.


Dátum: 2002-10-07 20:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:50.156601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési frakciója felháborítónak és nevetségesnek tartja azt a kormánypárti matematikát, amivel a kabinet, és jelesül Csillag István miniszter - napról napra változtatva az épülő autópálya-szakaszok hosszát - becsapja a választókat. A szocialisták választási ígéreteiben nyolcszáz kilométernyi autópálya megépítése szerepelt, ezzel szemben a GKM által előterjesztett és a Pénzügyminisztérium által támogatott ún. "C" tervezetben már csak 59 kilométer található.

A Fidesz frakció határozott álláspontja, hogy Medgyessy Pétert - csakúgy, mint az ingyenes tankönyv ígéretének esetében - az autópálya-építésekkel kapcsolatos szocialista túlzások miatt személyes felelősség terheli, melyről Csillag István miniszter elsietett pr-fogásai sem vonhatják el a figyelmet. A Fidesz-frakció azonban továbbra is támogat minden olyan elképzelést, ami összecseng az Orbán-kormány által vállalt, és 2006-ig teljesíthető 400 km autópálya megépítésével.

Felhívjuk a szocialista-szabaddemokrata kormány figyelmét, hogy mielőtt egy újabb autópálya-víziót ismertetne meg a polgárokkal, legalább a szükséges tárcaközi egyeztetésekhez vegye a fáradságot, elkerülve ezzel az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok újabb sorozatát. Ha a kormány a jövőben mégsem tud szabadulni az egyre csökkenő számok bűvöletéből, úgy a Fidesz-frakció felhívja a kabinet figyelmét a prímszámok előnyös tulajdonságára: ugyanis azok már csak eggyel és önmagukkal oszthatók tovább.

Budapest, 2002. október 7.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt

Országgyűlési Képviselőcsoportja

Kapcsolódó elemek