Versnapok a Miskolci Egyetemen
Az Északkelet-Magyarországi Regionális Versmondó Egyesület és a Miskolci Egyetem negyedik alkalommal rendezi meg az Országos Kaleidoszkóp Versnapokat a Miskolci Egyetemváros területén; az ez évi fesztiválon - péntektől vasárnapig - várhatóan száznál több hazai és határon túli fiatal szerepel.
Dátum: 2002-10-08 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:50.448582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényen mutatják be azt az immár ötödik alkalommal megjelentetett antológiát is, amely a miskolci egyetemisták verseiből és novelláiból ad válogatást.
A szervezők szándéka szerint a fesztivál célja többek között annak elősegítése, hogy a versek ismét a mindennapok részévé váljanak.
A Magyar Rádió a programot rögzíti, és egy későbbi időpontban műsorra tűzi.
MTI - fidesz.hu