Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb 13 embert kellett kitelepíteni

Újabb 13 embert kellett kitelepíteni, így eddig összesen 208 embernek kellett elhagynia az otthonát a belvíz miatt; jelenleg 242 ezer hektár van víz alatt - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője péntek reggel az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-17 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:31.667627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újabb 13 embert kellett kitelepíteni, kettőt a Csongrád megyei Kövegyről, négyet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszóról, hatot a Békés megyei Mezőhegyesről és Vésztőről, egy embert pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértóról - mondta Dobson Tibor, hozzátéve, hogy négyen viszont visszaköltözhettek ingatlanjaikba.

Mint mondta, így összesen 208-ra emelkedett azoknak a száma, akik elhagyni kényszerültek otthonaikat, 39 településen 58 ingatlan vált lakhatatlanná.

Dobson Tibor közölte: 130-ról 170-re emelkedett azon önkormányzatok száma, ahol belvízvédelmi készültséget tartanak fenn, a legmagasabb, harmadfokú készültség van a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken és Kunszentmártonon, a Csongrád megyei Domaszéken, valamint a Pest megyei Taksonyban. A belvíz elleni munkálatokban kétezren vesznek részt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek