Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Basescu a romániai magyarság egységét vette célba

Bár Traian Basescu román elnök számára önmaga imázsépítése is fontos volt, váratlan székelyudvarhelyi megjelenésével üzenni akart a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMSZ) is: ha sokat "keménykedik" a kisebbségi törvény körül, talál ő majd olyan magyarokat, akikkel könnyebben szót ért - írja pénteki vezércikkében az Új Magyar Szó (ÚMSZ).


Dátum: 2006-03-17 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:34.342718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Stanik István főszerkesztő azt boncolgatja, miért is ment az államelnök Székelyudvarhelyre. Senkit sem elégít ki a kitérő magyarázat, amely szerint azért, mert "megígérte még az árvizek idején és legutóbb, Szász Jenő cotrocenii raportján is", illetve mert gratulálni akart a "szavatartó" polgármesternek a Székely Nagygyűlés levezényléséhez. Ha egyéb oka nem volt, érthetetlen a látogatás titokzatos szervezése, váratlan lebonyolítása. Az okokat máshol kell keresnünk - állapítja meg a cikk szerzője.

Stanik úgy véli, hogy mindenekelőtt Basescu személyiségében rejlik a magyarázat. "Olyan ember ő, aki, ha baj van, rögtön ott terem: kiszabadítja a terroristák karmai közül a túszul ejtett újságírókat, felépíti az árvíz által elpusztított maracineni hidat, eltakarítja a kőomlást az Olt völgyében, és feloldja az autonómiakövetelések körüli feszültségeket". Lesz, aki azt mondja majd, hogy az ország területi integritását mentette meg. "Kell-e annál szebb kép a televíziók képernyőjén, mint hogy a közvéleményben tegnap még elszánt szeparatistáknak feltüntetett székelyek képviselője pálinkával és kürtöskaláccsal kínálja a román nemzetállam legfőbb őrét?" - írja Stanik enyhe iróniával.

Bár az imázsépítésben ismét sokat hozott a konyhára, nemcsak ez volt az elnök látogatásának oka. Az RMDSZ-nek is üzenni akart: ha tovább feszíti a húrt a koalícióban, ha sokat "keménykedik" a kisebbségi törvény körül, talál ő majd olyan magyarokat, akikkel könnyebben szót ért - fejti ki a bukaresti lap főszerkesztője.

Az elnök olyan politikai játszmába kezdett - folytatja fejtegetését a kommentátor -, amelynek még aligha látható a kimenetele. Az viszont máris jól látszik, hogy a magyarság eddig minden román politikai párt által irigyelve tisztelt egységét vette célba. A kommentár szerint ebben a játszmában Szász Jenő csak egy szánalmas bábfigura, eszköz, amellyel megbontható a magyarság egysége, és ezáltal csökkenthető az ereje, talán még a parlamentből is kiszorítható. Akár már a közeljövőben, egy előrehozott választás esetén.

Stanik szerint Szász Jenő ebben a játszmában valószínűleg menti magát, hiszen menekülne a sok feljelentés, ügyészségi vizsgálat következményei elől. "Érzi, hogy szorul a hurok. Saját irhájáért cserébe áruba bocsátja azokat az eszméket, amelyekkel hosszú időn át számos jóhiszemű embert megtévesztett" - olvasható az ÚMSZ kommentárjában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek