Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökkentik deficitjüket az eurózóna országai

Franciaország kivételével az eurózóna valamennyi tagországa vállalja, hogy 2003-tól kezdve évente a GDP 0,5 százalékával csökkenti a szerkezeti tényezőkkel kapcsolatos költségvetési hiányát.


Dátum: 2002-10-08 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:50.745398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez azt követően derült ki, hogy az eurózóna tagállamainak pénzügyminiszterei Luxembourgban ülést tartottak hétfő este.

- A miniszterek és az Európai Központi Bank egyetértenek az Európai Bizottsággal abban, hogy azoknak az országoknak, amelyek még nem hozták egyensúlyba költségvetésüket, folyamatosan csökkenteniük kell a szerkezeti tényezőkkel kapcsolatos deficitet legalább a GDP 0,5 százalékával - közölte Nikosz Hrisztodulakisz görög nemzetgazdasági és pénzügyminiszter.

Hrisztodulakisz jelezte: egyetlenegy ország miniszterének kivételével valamennyien egyetértettek abban, hogy ennek a folyamatnak már a jövő évben meg kell kezdődnie. Az AFP értesülése szerint csak Franciaország gazdasági-, pénzügyi- és ipari minisztere, Francis Mer utasította el, hogy országa ilyen kötelezettséget vállaljon már 2003-tól kezdve.

Az Európai Bizottság két héttel ezelőtt döntött arról, hogy két évvel, 2006-ig meghosszabbítja a tagországok költségvetésének egyensúlyba vagy egyensúlyközeli állapotba hozatalára kitűzött határidőt. A 2004-es határidő módosításáért cserébe a tagállamoknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy - a konjunktúraciklusok hatásaitól eltekintve - fokozatosan javítják költségvetési pozíciójukat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek