Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nastase kiszorításában egybeestek pártja és a hatalom érdekei?

Mind a jelenlegi román hatalom, mind az ellenzéki szociáldemokraták egyes köreiben szerencsés érdekazonosság alakult ki Adrian Nastase volt kormányfőnek a politikai életből való eltávolítását illetően - írja pénteki számában a Krónika.


Dátum: 2006-03-17 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:35.527393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kolozsváron megjelenő erdélyi napilap munkatársa, Balogh Levente kifejti: néhány héttel ezelőtt valószínűleg kevesen hitték volna, hogy valóra válhatnak azok a jóslatok, amelyek szerint az ország egyik legbefolyásosabb és legtapasztaltabb politikusa pályafutásának végét jelentheti a kisnyugdíjas nagynénitől származó több százezer dolláros örökség, valamint egy bukaresti villa ügye.

Most azonban még a legszkeptikusabbaknak is azzal kell szembesülniük, hogy a négy évig a miniszterelnöki posztot betöltő, volt államfőjelölt, a Szociáldemokrata Pártban a választások elbukása után is magas posztot viselő Adrian Nastase egyik napról a másikra politikai hullává vált.

Korai lenne azonban a közélet megtisztulási folyamatának kezdete fölötti örömünkben indiántáncot lejteni - írja a szerző. Szerinte a romániai politikum korrupcióval szembeni eltökéltségét némiképpen megkérdőjelezi az a lelkesedés, amellyel a parlament elvetette a korrupcióellenes ügyosztály létrehozásáról szóló jogszabályt, valamint a Nastase villájában tartandó házkutatás ötletét. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy mind a jelenlegi hatalom, mind az ellenzéki szociáldemokraták egyes köreiben szerencsés érdekazonosság alakult ki Nastase politikai életből való eltávolítását illetően - állapítja meg a cikkíró.

A hatalom érdeke nyilvánvalóan az - folytatja okfejtését -, hogy egy potenciálisan veszélyes ellenfelet lehetőleg végérvényesen "kilőjön". A szociáldemokraták körében pedig a fiatal farkasnak számító pártelnök és csapata számára volt útban az ügyvezető elnök. A Mircea Geoana neve által fémjelzett körök számára valószínűleg kényelmetlen volt már Nastase személye, ez az ügy pedig kapóra jött ahhoz, hogy megvonják tőle a politikai támogatást.

Így a "Nagynéni-Gate" és a villaügy kapcsán az elvesztett választásokat is a nyakába lehet varrni, és az egészet el lehet adni a nagyközönségnek úgy, mint a párt erkölcsi megtisztulásának folyamatát - írja Balogh Levente, aki szerint a kormány pedig lobogtathatja Brüsszel felé az ügyet: lám, igazi nagyhalak is kerültek a korrupcióellenes harc hálójába.

Más kérdés, hogy az ügy akkor lenne igazán hiteles, ha végre igazi kormánypárti - akár az államfőt adó Demokrata Pártban, akár a konzervatívok, a liberálisok között, sőt az RMDSZ-ben lévő - méretesebb halak is horogra akadnának - véli a szerző, hozzáfűzve: persze lehet, hogy meg kell várni, amíg majd ők is ellenzékben lesznek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek