Tíz évet kapott egy kínai ellenzéki
Egy kínai fellebbviteli bíróság helybenhagyott pénteken egy kínai ellenzékire kiszabott tízéves börtönbüntetést. A csiningi (Jining) középfokú népbíróság bizonyítottnak találta az államrend felforgatására tett kísérlet vádját.
Dátum: 2006-03-17 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:38.848236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azért emeltek ilyen vádat Zsen Csi-jüan (Ren Zhiyuan) középiskolai tanár ellen, mert feltette az internetre "A demokráciához vezető út" című tanulmányát, amelynek alapgondolata szerint a népnek joga van erőszakkal megdönteni a zsarnoki hatalmat - közölte Az Emberi Jogok Kínában nevű, főként kínai emigránsokat tömörítő, New York-i székhelyű szervezet. Zsent másrészt azért vonták felelősségre, mert politikai ellenzéki mozgalmat próbált alakítani, a világhálón toborozva tagokat.
A tanárt 2005 májusában vették őrizetbe, s a múlt év szeptemberében született meg az első fokú ítélet. A kínai jog értelmében Zsennek még egy fellebbezési lehetősége van.
MTI - fidesz.hu