Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közmunkaprogramokkal a belvíz ellen Borsodban

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) tizenhetedik alkalommal szervez közmunkaprogramokat a bel- és árvízi károk megelőzésére - mondta az MTI-nek az igazgatóság szóvivője pénteken.


Dátum: 2006-03-17 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:40.092437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ékövizig kilenc éve sikeresen vesz részt a kiírt közmunkaprogramokban, a "Megelőző ár- és belvízvédelem" címmel induló közmunkaprogram célja a tavaszi áradások okozta károk megelőzése, valamint a parlagfű elleni védekezés - közölte Csont

Csaba.

A közmunkaprogram időtartama hét hónap, idén március közepén indult és október 15-ig tart 68 települést érintve - tette hozzá. A 377 foglalkoztatott mintegy 75 százaléka roma származású - mondta. A belvízhelyzettel kapcsolatban beszámolt arról, hogy az igazgatóság működési területén lévő valamennyi belvízvédelmi szakaszon továbbra is másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben. Az elöntött területek nagysága 35.045 hektárnyi.

A tizenöt üzemelő szivattyútelep közel egymillió 650 ezer köbméter vizet emelt át a főcsatornákból a befogadó - Tisza, Bodrog, Takta - folyókba. A belvíz-védekezési munkákban kilencven ember, tizenkét gépjármű és négy munkagép vett részt - fűzte hozzá.

MTI- fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek