Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Grúz választási megfigyelőket tartóztattak fel a minszki repülőtéren

Kilenc grúz választási megfigyelőt, köztük parlamenti képviselőket tartóztattak fel pénteken a minszki repülőtéren. A fehérorosz határőrség közlése szerint a grúz állampolgárok jelenléte "nem kívánatos" az országban, ezért valószínűleg kiutasítják őket.


Dátum: 2006-03-17 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:42.224862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A minszki hatóságok nem közölték sem nevüket, sem pedig szervezeteiket, amelyeknek képviseletében a hét végi fehéroroszországi elnökválasztásra érkeztek. Később azonban kiderült, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő missziójának tagjai voltak. A szavazás közeledtével a minszki vezetés egyre erősebben hangoztatta egy fehérorosz-ellenes nyugati összeesküvés fenyegetését. A belbiztonsági szolgálat (KGB) vezetője csütörtökön azt állította, hogy turistának álcázott külföldi "megbízottak" illegális lakásokban vertek tanyát el az utóbbi napokban. Egyúttal azzal vádolta Givi Tragamadzét, a grúz parlament védelmi bizottságának elnökét, hogy egy kávéházban találkozott a fehérorosz ellenzék egyik, később előállított vezetőjével.

Ugyancsak felforgató tevékenységgel vádolta a KGB Grúzia litvániai és ukrajnai nagykövetségét. A grúz külügyminisztérium "ostobaságnak" minősítette a minszki állításokat, amelyek Tbiliszi szerint csak azt a célt szolgálják, hogy "szembeszegüljenek a demokráciának és a választások átláthatóságának egyetemesen elfogadott elveivel".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek