Volt és jelenlegi kelet-európai vezetők EU-fellépést sürgetnek a fehérorosz elnökválasztás után
Egykori és jelenlegi kelet-európai liberális vezetők az ellenzék cselekvő támogatására szólították fel az Európai Uniót a fehérorosz elnökválasztás után, amelyet véleményük szerint minden bizonnyal meghamisítanak a hatalom mostani birtokosai.
Dátum: 2006-03-17 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:43.119836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mihail Szaakasvili grúz elnök, aki tömegtüntetéseknek köszönhetően került hatalomra 2003-ban, új szankciókat szorgalmazott az emberi jogokat lábbal tipró Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfővel szemben. Václav Havel volt cseh elnök és Lech Walesa egykori lengyel államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a fehérorosz liberális ellenzék támogatása és megerősítése siettetheti a Lukasenko-kormányzat összeomlását.
A Minszkben "elkerülhetetlenül" bekövetkező tiltakozó megmozdulások után az Európai Uniónak (EU) "le kell rántania a leplet a (fehérorosz) vezetésről a választás nyilvános elítélésével és el nem ismerésével, és elő kell segítenie egy EU-vezetésű tárgyalási fórum létrehozását a két fehérorosz oldal számára" - írta Szaakasvili az International Herald Tribune című napilapban. "A fehérorosz kormány elleni szigorú gazdasági és politikai szankciók elrendelésével az EU-nak egyúttal a demokrácia-párti aktivisták oldalára kell állnia" - hangsúlyozta a Párizsban megjelenő angol nyelvű újság hasábjain.
Havelt és Walesát a fehérorosz liberálisok harca a kommunizmus ellen vívott saját küzdelmükre emlékeztetik. "Akárcsak annak idején a mi országainkban, a fehérorosz valóság
megváltoztathatatlannak, a politikai átalakulás esélyei pedig halványaknak tűnhetnek" - írták lengyel és cseh napilapokban megjelent levelükben. "Ha az EU képes valóban támogatni a civil társadalmat, a határainál lévő utolsó antidemokratikus rezsim is össze fog omlani. Ez éppen olyan gyorsan megtörténhet, ahogyan hajdan a kommunista rendszerek összeroskadtak... Mennél erősebb az ellenzék, annál kevésbé lesz fájdalmas az átmenet a demokráciába és a társadalmi átalakulás" - fejtegették.
MTI - fidesz.hu