Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kampány helyett árvízi védekezésre költsön a kormány

A kormánynak sürgősen be kellene fejezni a közpénzen való kampányolást, és az erre a célra költött pénzt az árvízi védekezésre kellene fordítani a következő napokban - mondta Szolnokon Áder János, a Fidesz frakcióvezetője.


Dátum: 2006-03-17 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:43.773999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a szolnoki Tisza-hídnál, a 2000. évi nagy árvíz 1041 centiméteres magasságát jelző emléktáblánál tartott sajtótájékoztatót, ahol az árvízi védekezéssel kapcsolatos kormányígéretekre emlékeztetett, illetve kérdéseket intézett a jelenlegi kormányhoz.

"2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízrendszere megépítését" - idézte a politikus Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, majd így folytatta: a kormányprogramban hallhattunk a Vásárhelyi-tervről, először hat, később három szükségtározó megépítéséről. Sajnos nem hogy 2004-re, de a mai napig nem teljesült az ígéret, miszerint a Tisza mentén és a folyó vízgyűjtőjén megerősítik az árvízvédelmi töltéseket. Sem erre, sem a tározók megépítésére nem került sor. Tény, hogy kétszer annyi hó van a Kárpátokban, mint az évtizedes korábbi átlag, miként az is tény, hogy hat évvel ezelőtt a Tisza vízszintje egyetlen nap alatt hat métert emelkedett - figyelmeztetett. Azt mondta, hogy a vízügyi szakapparátust az elmúlt években meggyengítették és szétverték, és szóvá tette, hogy ma már nincs sorkatonaság sem.

Feltette a kérdést, gondoskodott-e a kormány arról, ha rendkívüli gyors áradás következik be, elegendő mennyiségű homok, zsák, és fólia lesz a Tisza mentén. "Gondoskodtak-e a megfelelő, 24 órás figyelőszolgálat megvalósításáról a szivárgások jelzésére? Ki fogja helyettesíteni az elküldött szakembereket, akik már háromszor bizonyították rátermettségüket?" - kérdezte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek