A hágai Nemzetközi Törvényszék szerint valószínűleg nem mérgezték meg Milosevicet
A toxikológiai vizsgálatok első eredményei semmi jelét nem mutatták ki annak, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök múlt hét végi halálát mérgezés okozta volna- jelentette be pénteken a hágai Nemzetközi Törvényszék elnöke. Milosevic özvegye valószínűleg nem lesz jelen a temetésen, az orosz kommunisták vezetője már megérkezett.
Dátum: 2006-03-17 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:44.373945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egyelőre semmi jelét nem találták a mérgezésnek. Szeretném hangsúlyozni ugyanakkor, hogy ezek előzetes eredmények" - közölte Fausto Pocar bíró hágai sajtóértekezletén, Brüsszelbe eljutott hírek szerint. Arra sem találtak bizonyítékot a volt elnök vérében, hogy
Milosevic a vérnyomáscsökkentők hatását gyengítő gyógyszert - rifampicint - vett volna magához. Az év elején végzett - de csak Milosevic halála után nyilvánosságra került eredményű - vérvételek erre utaltak, táplálva a feltételezést, hogy az államfő nem az optimális összetételű gyógyszerkombinációt vette be egészségének javításához. Ebből indultak ki aztán olyan feltételezések, hogy megmérgezték, vagy öngyilkosságot követett el.
Pocar elnök mindenesetre arra is emlékeztetett, hogy az egyebek között a tuberkolózis és az agyhártyagyulladás kezelésére használt rifampicin gyorsan oldódó gyógyszer, így a vizsgálatok idejére már felszívódhatott Milosevic szervezetében. A magas vérnyomásban és keringési zavarokban szenvedő egykori jugoszláv államfőt múlt szombaton találták meg holtan hágai cellájában. Az első halottkémi jelentés szerint halálát szívinfarktus okozta, de az ahhoz vezető okok még mindig tisztázatlanok. Továbbra is rejtély az, pontosan mikor hunyt el a vádlott. Sajtófeltételezések szerint halála és holttestének felfedezése között órák teltek el.
Megerősítették a pénteki sajtóértekezleten, hogy Milosevic cellájában olyan tárgyakra bukkantak, amelyek nem engedélyezett úton kerültek a börtönbe. Azt azonban a börtönőrséget képviselő illetékesek nem mondták ki, hogy fel nem írt, becsempészett gyógyszerekről lenne szó. Az üggyel kapcsolatos belső vizsgálat mindazonáltal még folyamatban van.
MTI - fidesz.hu