Könyvtárpályázatot írt ki az Oktatási Minisztérium
Elektronikus adathordozókon, hálózaton keresztül elérhető folyóiratok beszerzésére kérhetnek támogatást egyetemek központi könyvtárai, az MTA intézményhálózatához tartozó bibliotékák, országos közgyűjtemények könyvtárai az oktatási tárca és Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Bizottsága pályázatán 250 millió forintig.
Dátum: 2002-02-16 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:45.278789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minisztérium és az OTKA felhívása szerint a minimálisan kérhető összeg 3 millió, a maximális 35 millió forint.
A pályázónak kötelezettséget kell vállalnia az adatállományok megfelelő szerverre telepítésére, a szolgáltató szervereihez való hozzáférésre.
A pályázattal azt kívánják elősegíteni, hogy a magyarországi felsőoktatási és akadémiai kutatóintézeti hálózatban tevékenykedő kutatók, oktatók, hallgatók a legfontosabb kutatási területek nemzetközi szintű műveléséhez szükséges információkhoz hozzáférjenek.
A jelentkezéseket március 14-ig várják.