Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széleskörű vitát szeretne a Fidesz az euróbevezetésről

Mivel valamennyi magyar állampolgár életét és jövőjét befolyásolja az euró bevezetése, magával az elvvel, hogy a lehető legszélesebb körben folytassák le az erről szóló vitát, a Fidesz egyetért - közölte Pokorni Zoltán pénteki budapesti sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a miniszterelnök szerint népszavazást kell tartani az euró bevezetéséről.


Dátum: 2006-03-17 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:50.709527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz alelnöke ugyanakkor nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy magával a népszavazással egyetértenek-e.

Minél szélesebb körben kell a vitát lefolytatni, "olyan széles körben, amire a magyar jogszabályok és magyar alkotmány lehetőséget ad" - hangsúlyozta Pokorni Zoltán.

Arra, hogy az euró bevezetését illetően a jogszabályok lehetővé teszik-e a népszavazást, azt mondta: ezt majd megvitatják a jogászok.

Pokorni Zoltán szerint nem a kormány és nem a parlamenti képviselők magánügye, hogy mikor, hogyan, milyen lépésekkel és milyen társadalmi feszültségeket vállalva kíván Magyarország a közös európai valutához való csatlakozásról dönteni.

Gyurcsány Ferenc a Világgazdaság című lapban pénteken megjelent interjúban azt mondta:"meg kell kérdeznünk az embereket, akarják ezt, agy nem".

A napilap újságírója felvette: eddig a kormányzat nem arról beszélt, hogy 2010-ben Magyarországon bevezetik az eurót, hanem azt hangsúlyozta, hogy 2008-ra megteremtik az euróbevezetés feltételeit. Erre válaszolta Gyurcsány Ferenc, hogy ez olyan kérdés, amelyről népszavazást kell tartani.

Az, hogy ezt Gyurcsány Ferenc, vagy a kormány miként akarja, nem tiszta - mondta a Fidesz alelnöke. Hozzátette: a kormányfő népszavazásról, míg a kormányszóvivő szimpátiaszavazásról beszél ez ügyben. Először jó lenne konkrétan látni a kormány javaslatát - közölte.

Az euró bevezetése nagyon fontos és nagyon nehéz kérdés, az elmúlt négy évben az egyre romló gazdasági mutatók Magyarországot egyre messzebb sodorták a közös európai valuta bevezetésétől - mondta a Fidesz alelnöke.

Hozzátette: az elmúlt négy év nem rövidítette az euró bevezetésének remélt időszakát, hanem nyújtotta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek