Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: A Közhálónak köztulajdonban kell maradnia

A Közhálónak köztulajdonban kell maradnia, hiszen közintézményeket köt össze: iskolákat, önkormányzatokat, e-Magyarország pontokat - jelentette ki Pokorni Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy az informatikai tárca a Közháló értékesítésével kapcsolatban kiírt pályázatok közül egyet visszavont, ötnek pedig egy-másfél hónappal meghosszabbította a beadási határidejét.


Dátum: 2006-03-17 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:51.349020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz alelnöke botrányosnak nevezte a Sulinet Közháló "őszödi modellt idéző privatizálását", ahol a kiszemelt vevőnek a vételárat is kormány biztosítja, hiszen három évre visszabérelnék a vételár háromszorosáért.

Hozzátette: maga a szándék botrány, "amely joggal keltett felháborodást a nagyobbik kormánypárt soraiban is". Indokolt a lépés, hogy nem hirdetnek döntést és nem is szabad döntést hirdetni sem a mostani, sem a következő kormánynak - mondta a korábbi oktatási miniszter.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) február elején közölte: értékesíti a közháló állami tulajdonú elemeit azért, hogy a rendszer teljesen piaci alapon működjön.

Nyilvánosságra hozták azt is, hogy a tárca pályázaton értékesíti a közháló 7.300 végponti berendezését. Ebből 5.000 iskolai, míg a többi közintézményi, például művelődési házakban lévő végpont. A közháló többi eleme korábban is piaci szereplők tulajdonában volt. A végpontok könyv szerinti értéke 3,46 milliárd forint, s a tárca ennyiért akarja eladni őket.

Az IHM ezen túlmenően közbeszerzési eljárást hirdetett a közháló működtetésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek