Pokorni Zoltán "majdnem felrobbant"
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke kifejtette: az a politikai erő nyeri az áprilisi országgyűlési választásokat, amelynek szavazói jobban értik, hogy a politika "az én, az én ügyem". A politikus péntek este tartott lakossági fórumot a pestlőrinci Polgárok Házában, Kucsák Lászlóval, a Fidesz XVIII. kerületi képviselőjelöltjével.
Dátum: 2006-03-17 20:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:53.844295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem a szocialisták az igazi ellenfeleik, hanem az elmúlt 40 évet is meghatározó "legyintés", amely szerint a politika az rossz dolog, rá kell bízni másokra, mivel a politikusok közül az egyik rosszabb mint a másik, csak ígérgetnek - mutatott rá Pokorni Zoltán. Az alelnök a jelenlegi kormány tevékenységét úgy minősítette, hogy kevés a "Változás 2006" szlogen - "ezeknek menniük kell". Mint mondta, a munkanélküliség - a szocialisták négy évvel ezelőtti választási ígéreteivel szemben - nagyobb, mint valaha. A gyermektámogatási rendszert azért verhették szét a ciklus utolsó hónapjaiban, hogy kiírhassák plakátjukon: "kétszeresére emeltük a családi pótlékot".
Pokorni Zoltán elmondta: "majdnem felrobbant", amikor Szekeres Imrével, az MSZP elnökhelyettesével vitatkozott, és a szocialista politikus "a televíziónézők szemébe mondta" a kétszeresére történt emelést. Ha elegendő lett volna a műsoridő - mondta a politikus - akkor ő felmutat két egyforintost, hogy az egyiket attól veszik el, aki dolgozik, gyermekeket nevel, fizeti utánuk a tb-járulékot, és annyi pénzt is megtermel, amelyből jut segélyekre a rászorulóknak, a másikat pedig odaadják annak, aki nem dolgozik. Az alelnök szerint az első egy forint egy erős európai országhoz vezet, a második egy latin-amerikaihoz, amelyet a nagyon kevés dúsgazdag és a nyomorultak milliói jellemeznek.
Pokorni Zoltán kiállt Orbán Viktor pártelnök javaslata mellett, a tb-járulék 10 százalékos csökkentéséről. A gyermektámogatási rendszer vonatkozásában Pokorni Zoltán megemlítette, hogy jelenleg évente 94 ezer gyermek születik Magyarországon és 135 ezer ember hal meg, tehát minden évben 40 ezerrel kevesebben vagyunk, pedig a magyar fiatalok a 2001-es felmérés szerint szívük szerint még mindig három gyermeket szeretnének. Pokorni Zoltán hozzátette: a létszámban soha nem lesz hiány, mert "jönnek a vízummentes kínaiak és vietnamiak, Gyurcsány hívja őket", de ez nem a legjobb választás. A politikus kifejtette, ha több millióan érkeznek egy más kultúrából, nagyon nehéz őket integrálni, példa erre a nagyon gazdag, nagy kultúrával és nagy integráló képességgel rendelkező Franciaország, ahol tavaly gyújtogattak és lövöldöztek a bevándorlók. A Fidesz alelnöke végül aláhúzta a másik lehetséges alternatíva, a határon túli magyarok "beszívása" sem lenne jó, mivel az évszázadok óta magyar vidékek megszűnnének annak lenni.
MTI - fidesz.hu