Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Búcsút inthetnek a települések az iparűzési adónak?

Mivel az EU szabályozása értelmében csak egyetlen forgalmi típusú adó szedhető a tagállamokban, Magyarországon ez pedig az ÁFA, így valószínűleg olyan döntés születik az Európai Bíróságon, amely megszünteti majd az iparűzési adót. Számtalan településnek, közöttük Szombathelynek ez komoly érvágás lenne.


Dátum: 2006-03-18 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:56.033502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ismert, az olasz regionális adóról nemrégiben született az az európai bírósági indítvány, mely szerint az sérti az európai uniós jogot, hiszen ilyen adónemből csak egy lehet egy tagállamban. Miután az olasz adó nagyban hasonlít a hazai áfára, elképzelhető, hogy a helyi iparűzési adót megszüntetik, ami jelentős veszteséget jelenthet a települések számára.

Szombathelyen mintegy 5000 vállalkozó fizet helyi adót, a város kasszájába tavaly 3.5 milliárd forint folyt be az iparűzési- az építmény- és gépjárműadóból. Az átlag 4 milliárdos bevételnek több mint fele származik az iparűzési adóból, tavaly ez pontosan 2.6 milliárd forint volt. Mint Brányi Zoltán, az önkormányzat adóosztályának munkatársa elmondta, a jelenlegi szabályok szerint a vállalkozóknak éves bevételük 2%-át kell befizetniük a városi kasszába.

Kedvezményeket nagy beruházások és létszámduplázás esetén adnak, azok pedig, akiknek bevétele nem éri el a 2.5 millió forintot, adómentességet élveznek. Miután Szombathely költségvetése 28 milliárd forint az iparűzési adó eltörlése nagy érvágás lenne az önkormányzat számára, mondta az osztályvezető.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek