Kína, mint konstruktív szereplő?
Ausztrália, az Egyesült Államok és Japán külügyminisztere szombati közös közleményben Kína konstruktív szerepét szorgalmazta az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és arra ösztökélte a felemelkedő szuperhatalmat, hogy vesse latba súlyát regionális és globális szereplőként.
Dátum: 2006-03-18 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:59.736507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Condoleezza Rice amerikai és Aszo Taro japán külügyminiszter, valamint vendéglátójuk, Alexander Downer, az ausztrál diplomácia vezetője Sydneyben, egy haditengerészeti támaszponton folytatott megbeszélései utáni közleményben felszólította Észak-Koreát, hogy térjen vissza az atomprogramjáról szóló hatpárti tárgyalásokhoz, és súlyos aggodalmait hangoztatta az iráni nukleáris programmal kapcsolatban is.
Az eszmecsere - ahogy elnevezték, a trilaterális biztonsági párbeszéd - fókuszában azonban Kína állt. A résztvevők "üdvözölték Kína építő szerepét a térségben", ugyanakkor hangoztatták a szorosabb együttműködést a térség más tényezőivel, így a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségével (ASEAN) és Dél-Koreával is.
Downer fontosnak nevezte, hogy Peking ne érezze úgy, mintha Tokió, Washington és Canberra összefogna ellene, vagy más országokkal együtt a kínai érdekek ellen munkálkodna. "Azt hiszem, nagyrészt egyetértünk abban, még ha más nyelvet beszélünk is, hogy konstruktív viszonyt akarunk kínával - mondta az ausztrál külügyminiszter. - Azt kívánjuk, hogy Kína teljes mértékben vegyen részt a térség és a nemzetközi közösség ügyeiben."
A tárgyaláson szó volt annak szükségességéről, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa vegye rá Iránt minden urániumdúsítással kapcsolatos tevékenységének feladására, valamint arra, hogy teljes mértékben működjék együtt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), és térjen vissza az atomprogramjáról szóló tárgyalásokhoz. A felek azt is hangsúlyozták, hogy erősíteni kell a kapcsolatokat Indiával, és fontosnak mondták az indiai civil nukleáris programok nemzetközi ellenőrzését.
A három külügyminiszter végül hangot adott az ENSZ reformját illető óhajainak, és támogatásáról biztosította Japán abban, hogy állandó helyet kapjon a világszervezet Biztonsági Tanácsában - olvasható a közleményben.
Condoleezza Rice a találkozó után - kilencnapos körútját befejezve - hazarepült Washingtonba. A washingtoni diplomácia irányítója előzőleg Chilében részt vett az ország első női elnökének, Michelle Bachelet-nek a beiktatásán, majd Indonéziába utazott, s onnan érkezett szerdán Ausztráliába.
MTI - fidesz.hu