Újabb öt embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt
Újabb öt embert kellett kitelepíteni, így eddig összesen 213 embernek kellett elhagynia az otthonát a belvíz miatt; jelenleg 244 ezer hektár van víz alatt - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombaton az MTI-nek.
Dátum: 2006-03-18 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:00.342398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újabb öt embert kellett kitelepíteni, egyet a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsáról, négyet pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászárokszállásról - közölte a szóvivő.
Mint mondta, így összesen 213-ra emelkedett azoknak az embereknek a száma, akik elhagyni kényszerültek otthonaikat, 41 településen 61 ingatlan vált lakhatatlanná.
Dobson Tibor elmondta azt is, hogy orWzágosan 242 ezer hektárról 244 ezer hektárra növekedett a belvízzel elöntött terület nagysága.
Hozzátette: a pénteki 170-ről 180-ra emelkedett azon önkormányzatok száma, ahol belvízvédelmi készültséget tartanak fenn, a legmagasabb, harmadfokú készültség van a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken, Túrkevén és Kunszentmártonon, valamint a Csongrád megyei Domaszéken. A belvíz elleni munkálatokban kétezren vesznek részt.
MTI - fidesz.hu