Idén négyen kapnak Polgárjogi Díjat
Az idén négy embert tüntet ki Polgárjogi Díjjal a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA), az elismeréseket szombaton este adják át Budapesten - tájékoztatta az RPA az MTI-t.
Dátum: 2006-03-18 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:02.780062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Rádió C - roma rádió - műsoraiban a cigányok emberi méltóságának és jogegyenlőségének tiszteletben tartásáért végzett magas színvonalú újságírói tevékenységéért László Bencsik Judit szerkesztő-műsorvezető veheti át a díjat - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Magyar Elemér ügyvéd több évtizedes polgárjogi és jogvédő munkájának elismeréséért kapja a kitüntetést. Pongó Ernő cigány önkormányzati képviselő a nyíregyházi Gusztáv-telepen élő romák tömeges kilakoltatása ellen folytatott következetes érdekképviseleti munkájáért, Bordás Géza, a Roma Polgárjogi Mozgalom borsodi alelnöke a megyei romák önszerveződését elősegítő tevékenységért nyerte el a díjat.
Mint írták, az alapítvány Roma Polgárjogi Emléklapjait Csorba Lajos, a ferencvárosi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Vidák Sándor, a Dzsumbujért Egyesület vezetője, a Roma Polgárjogi Mozgalom borsod megyei szervezete, valamint Gergely Dezső és Zakariás Éva kapja. Gergely Dezső és felesége a budapesti Római Katolikus Cigány Misszió megszervezéséért vehetik át az emléklapot.
A Polgárjogi Díjjal évről évre olyan embereket tüntet ki az RPA, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a cigányság társadalmi befogadása, integrációja érdekében.
A díjakat az alapítvány esélyegyenlőségi szakemberképzés ünnepélyes megnyitója keretében adják át este a Fészek Klubban.
A képzést az RPA, a Jogklinika Alapítvánnyal és a Volszi Bt.-vel közösen indítja európai uniós támogatással. A tízhónapos képzésben ötven fiatal vesz részt.
MTI - fidesz.hu