Afganisztánban megöltek egy befolyásos volt kormányzót
Feltehetően tálib lázadók megölték a kelet-afganisztáni Gazni tartomány volt kormányzóját és négy társát szombaton Gazni városban.
Dátum: 2006-03-18 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:04.016933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kari Baba néven ismert Tadzs Mohammed autójában utazott, amikor a támadók ÓK-47-es géppisztolyokkal szitává lőtték. Az autó többi utasa - a sofőr és a testőr, valamint a volt kormányzó két családtagja - szintén életét vesztette.
A befolyásos hírben álló kormánypárti politikus kétszer is betöltötte a kormányzói tisztséget. Először 1992 és 1995 között, majd néhány hónappal a tálibok elűzése után, 2002-től másfél évig. A 80-as években a szovjet csapatok ellen harcoló mudzsahedek egyik parancsnoka volt.
A helyi rendőrség szerint Gulbuddin Hekmatjár hívei és a tálibok végeztek a jelenlegi kormányzó tanácsadójaként dolgozó Tadzs Mohammeddel. Hekmatjár az egyik legismertebb afgán hadúr, a lázadók egyik vezetője, akit a központi afgán kormány és az Egyesült Államok terrorizmusért köröztet.
A legfrissebb, szombaton közölt hírek szerint kilenc rendőrt ölt meg aknarobbanás a dél-afganisztáni Kandahár tartomány maivandi körzetében. A rendőrök pénteken megtalálták és Kandahár városba szállították volna a tálibok által egy héttel korábban elrabolt és kivégzett négy albán holttestét, ám útközben aknára futott járművük. Az első, pénteki jelentések még öt halottról és három sebesültről szóltak.
MTI - fidesz.hu