Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egészségügyben éltem le az életem

A Fidesz módosítaná az idei költségvetést, és kifizetné a Medgyessy Péter által ígért ápolói hűségjutalmat - mondja Mikola István, aki a miniszterelnök-helyettesi és az egészségügyi miniszteri posztot egyszerre töltené be egy Orbán-kormányban.


Dátum: 2006-03-18 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:05.558397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Politikai vagy szakmai kérdésnek tekinti, hogy Orbán Viktor felkérte a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltjévé?

- Szakpolitikainak. Az egészségügyben éltem le az életem, a szakpolitikus minősítést szívesen vállalom.

- Tervezi, hogy a párttal is szorosabbra fűzi a kapcsolatát?

- A Fidesz szövetséggé alakulásakor felvettek a pártba, a szentendrei Fidesz-csoport tagja vagyok, és tolom is a szekeret.

- Miként fogadták a pártban, hogy sok prominenst megelőzve az országos lista második helyére került, annak ellenére, hogy sem a párt vezetésével, sem tagjaival nem volt eddig szoros kapcsolata.

- Nem tapasztaltam féltékenységet. A választmányban megtapsolták Orbán Viktor bejelentését. Tény, nem vagyok szoros kapcsolatban a Fidesz vezetésével, de az elnökség minden tagjával jó a viszonyom. Tíz-tizenöt éve menedzsmenttel foglalkozom, így megszoktam, hogy - mint a menedzserek - kicsit magányos vagyok. A lista körül látok feszültséget, de ez természetes. Akkorára nőtt a Fidesz, és annyi igény jelent meg, hogy mindet akkor se lehetne kielégíteni, ha a parlament háromszor ekkora lenne.

- Minisztersége alatt konfliktusos embernek tartották, nemcsak a frakció egy részével, de az ágazat szakmai szervezeteinek többségével is összerúgta a patkót. Most kompromisszumkészebb?

- Alig több mint egy évig voltam miniszter, és ez az időszak már belecsúszott a választási kampányba. Ennek ellenére nagy feladataim voltak, nagyok voltak az elvárások, ráadásul kiderült, a politika nem nagyon bírja azt a munkatempót, amit korábban is folytattam. Ebből voltak konfliktusok. A média rám kente az erőszakos jelzőt, pedig inkább céltudatosnak mondanám magamat. Amúgy szelíd, lágy szívű ember vagyok.

- A mostani kormány programjának egyik központi eleme, hogy a sürgősségi ellátáson kívüli gyógykezelések csak azoknak járjanak, akik ellenőrizhetően járulékot fizetnek vagy más módon jogosultak az ellátásra. Folytatnák ezt az irányt?

- Ez az út járhatatlan, az államnak mindenki számára garantálnia kell a szolgáltatásokhoz a hozzájutást. Törekedni kell arra, hogy mindenhol legyen járulékfizetés, de van egy széles, két-két és fél milliós réteg, amelytől az öngondoskodást nem lehet elvárni.

- Az alapellátásban pártolják a háziorvosok tulajdonszerzését. A kórházak működtetésének privatizálását továbbra is elutasítják?

- Határozottan. Nem hagyjuk hogy megszerezzék a nyereségorientált területeket, és föltornázzák a díjtételeket. A tulajdoni privatizációt is elutasítjuk, bár a lerobbant, századfordulós épületek úgysem kellenek senkinek.

- Ígéreteik között van, hogy kifizetnék az elmaradt ápolói hűségjutalmakat, ez 103 milliárd forint, valamint visszamenőlegesen az orvosok által követelt európai uniós ügyeleti díjakat, ez csaknem 40 milliárd. Milyen konstrukcióban?

- A konstrukció attól függ, hogy a 2006 második felére készített új és a 2007-re tervezett költségvetések milyen pénzügyi kondíciókat tesznek lehetővé. Ezért is kell a kormányban a korábbinál erősebb pozíciót szerezni az egészségügynek, különben megint a "futottak még"-kategóriába kerül az ágazat.

- Nem dőlt még el hogy miniszterelnök-helyettesként vagy egy humánpolitikai csúcsminisztérium vezetőjeként felügyelné az egészségügyet. Melyiket tartaná szerencsésebbnek?

- A kettőt egyszerre.

- A nemzet orvosának nevezte önt Orbán Viktor. Nem ostromolják a vidéki fórumain egészségügyi panaszaikkal a választók? Vállal vizsgálatokat?

- Nem egészségi panaszokkal fordulnak hozzám az emberek, inkább a gyógyszerárakra panaszkodnak, és arra kíváncsiak, fizetős lesz-e az egészségügy.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek