Zajlanak a német koalíciós tárgyalások
Két miniszter távozását jelentette be hétfőn este Berlinben Gerhard Schröder kancellár a szociáldemokraták és a zöldek koalíciós tárgyalásainak újabb fordulója után. Nem lesz az új kabinet tagja Walter Riester munkaügyi miniszter (SPD) és Werner Müller, a gazdasági tárca vezetője (pártonkívüli).
Dátum: 2002-10-08 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:53.501519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két tárcát összevonják, a szuperminisztérium vezetőjének Schröder Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnökét, Wolfgang Clementet nyerte meg.
Schröder azt is megerősítette, hogy a kulturális államminiszter megüresedett posztjára Christina Weiss-t, volt hamburgi kulturális szenátort választotta. A poszt eddigi birtokosa, Julian Nida-Rümelin visszatér a göttingeni egyetemre filozófiát tanítani.
Betöltésre vár egyelőre a család- és ifjúsági ügyekkel foglalkozó miniszter, valamint az igazságügyi miniszter posztja: Christine Bergmann személyi okokra hivatkozva távozik, Herta Däubler-Gmelin pedig kimondatlanul is azért, mert a választási kampány finisében akarva-akaratlanul párhuzamot vont Bush amerikai elnök és Hitler bizonyos módszerei között.
A koalíciós tárgyalások hétfői fordulójának témája a kül- és biztonságpolitika volt. Schröder a megbeszélések után jelezte, hogy vizsgálat tárgyává teszik hadkötelezettség intézményét, ami nem jelenti megszüntetését, s utalt Németország nemzetközi kötelezettségeire.
A szociáldemokraták mindeddig a hadkötelezettség mellett érveltek, a kisebbik koalíciós partner, a Szövetség 90/Zöldek sürgeti, hogy hivatásos hadsereget hozzanak létre, maximum 200 ezer fővel. Jelenleg kilenc hónap a sorkatonai szolgálat ideje, az alternatív szolgálaté tíz hónap.
MTI - fidesz.hu