Több tízezer ember tüntetett Tajvanon Peking fenyegetései ellen
A tajvani kormányzó párt több tízezer támogatója tüntetett szombaton Tajpejben Peking katonai fenyegetései, a kínai elszakadásellenes törvény ellen.
Dátum: 2006-03-18 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:06.306441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tüntetők a demokráciát védő, és a sziget kínai bekebelezését elutasító jelszavakat kiabáltak, és a hatalmon lévő Demokratikus Haladó Párt zászlait lengették. A megmozdulást Kína elszakadásellenes törvénye megalkotásának első évfordulóján rendezték. Ez felhatalmazást ad Pekingnek arra, hogy erőt alkalmazzon Tajpej ellen, ha az kikiáltaná függetlenségét. Peking nem hajlandó semmilyen egyezkedésre a függetlenségpárt tajvani elnökkel, a 2000-ben hivatalba lépett Csen Suj-piennel (Chen Shui-bian). Az elnök a szombati tüntetésen kijelentette, hogy a kommunista Kína soha nem szólhat bele a demokratikus Tajvan jövőjének alakításába. "A leghatározottabban elutasítjuk az egyesítést" - szögezte le.
A múlt héten több ezer tajvani ellenzéki tüntetett Csen gazdaságpolitikája és azon döntése ellen, hogy megszüntette a Kína és Tajvan egyesülését elősegítő tajpeji bizottságot, és ezzel szerintük növeli a feszültséget Peking és Tajpej között. Tajvan az 1949-es kínai kommunista hatalomátvétel óta gyakorlatilag elszakadt Kínától. Peking, amely a szigetet változatlanul saját tartományának tekinti, mintegy 700 ballisztikus rakétát irányzott a sziget felé figyelmeztetééül, nehogy Tajpejnek eszébe jusson a függetlenséget kinyilvánítani.
MTI - fidesz.hu