Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MDF a jövőben is a Fidesz stratégiai szövetségese

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője az MTI-nek úgy fogalmazott: a Fidesz továbbra is az MDF-fel közösen szeretné megnyerni a 2006-os parlamenti választást. "Közösen szeretnénk sikert elérni, közösen szeretnénk a jelenlegi kormányt leváltani" - tette hozzá.


Dátum: 2006-03-18 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:06.974840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, pártja a választást megelőző években végig világossá tette, hogy a Fidesz kész lett volna az 1998-as és a 2002-es években hasonlóan közös választási indulásra az MDF-fel. Az MDF azonban az önálló indulás mellett döntött - jegyezte meg. Véleménye szerint az MDF "részben kudarcot vallott", mert úgy tűnik, nem tudott minden egyéni választókörzetben jelöltet állítani.

Az MDF ahogy eddig, úgy a jövőben is a Fidesz stratégiai szövetségese - jelentette ki Deutsch-Für Tamás arra válaszolva, hogy ha a választások után az MDF bejut a parlamentbe a Fidesz újból az MDF-fel képzeli-e el a kormányzást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek