Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sorozatos gyújtogatások voltak a XIII. kerületben

Autók és egy kirakat is kigyulladt szombaton kora hajnalban - feltehetően szándékos gyújtogatás miatt - Budapesten, a XIII. kerületben.


Dátum: 2006-03-18 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:08.494648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A HavariaPress úgy tudja, hajnali fél három előtt a kerület több pontjára is riasztották a tűzoltókat, mert a lomtalanításkor kihelyezett szemetet ismeretlenek felgyújtották. Lángok csaptak fel a Katona József utcában, a Kádár utcában és a Visegrádi utcában is. A Visegrádi utcában a tűz átterjedt két parkoló gépkocsira és egy üzlet kirakatára. A tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat. A tüzek keletkezésének pontos okát még vizsgálják, de az első információk alapján feltételezhető, hogy szándékos gyújtogatás történt.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek