Hajrá, Magyarország! - A Cselekvő Nemzet Programja
A Fidesz XIX. kongresszusa vasárnap megerősítette, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor,a párt kormányfőhelyettes-jelöltje pedig Mikola István. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség programja itt olvasható.
Dátum: 2006-03-19 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:16.868078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A narancssárgába "öltöztetett" csarnokban a lelátó körül a Fidesz képviselő-jelöltjeinek arcképét rakták ki, több plakáton a program címét is adó "Hajrá, Magyarország!" jelszó szerepel.
A csarnokban több ismert közéleti személyiség is megjelent, többek között Raksányi Gellért színművész, Grosics Gyula futballista, az egykori Aranycsapat tagja, Demjén Ferenc zenész, Vikidál Gyula énekes és Balogh Gábor öttusázó.
A Körcsarnok bejáratánál a sajtó munkatársai is megkapták a program rövidített, színes, 16 oldalas, füzet formájú változatát, amelynek elején Orbán Viktor arról ír: a nemzeti program lényege a siker és a szolidaritás, a siker alapja pedig a munka és az összefogás. "A nemzeti program megvalósításának alapja: elsőbbség az embereknek" - írta a Fidesz elnöke, aki olyan új politikát ígér, amely mindenekelőtt az emberbe fektet be, mert arra a gondolatra épül, hogy értékeket csak emberi munkával, az emberei alkotóképesség erejével lehet teremteni.
A cselekvő nemzet programja- alcímű dokumentumban a Fidesz a párt jelszavai, a munka, az otthon, és család fogalma köré csoportosítva fejti ki elképzeléseit a következő négy év kormányzati politikájáról. A kongresszuson döntenek a program elfogadásáról.
Navracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a kongresszus után indul a Fidesz intenzívebb, pozitívabb hangvételű kampánya. Már ennek az új kampánynak a jegyében váltották fel péntektől a "Rosszabbul élünk, mint négy éve" feliratú plakátokat a "Jó választás, jobb élet" szlogenű hirdetések.
A magyar nemzet felemelkedésének programja
Hiszünk abban, hogy olyan programot teszünk le valamennyi magyar ember asztalára, amely a magyar nemzet, a mi közösségünk számára a szolidaritásra épülő magyar nemzet felemelkedését teremti meg - mondta a Fidesz alelnöke a párt XIX. kongresszusát megnyitva vasárnap a budapesti Körcsarnokban.
"Ez a nemzet, a magyar nemzet nem a múlthoz fog tartozni, hanem a jövőhöz, hiszünk a magyarok tehetségében, elszántságában, munkabírásában, és persze önmagunkban is" - mondta, hozzátéve, hogy a cselekvő nemzet programjához kéri valamennyi jelenlévő támogatását.
A nagyobbik ellenzéki párt kongresszusa - Varga Mihály beszédét megelőzően - a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, amelyet Gulyás Dénes operaénekes adott elő.
Nagy Gábor Tamás, a mandátumokat igazoló testület elnöke bejelentette: a kongresszus határozatképes, mert a kezdésig a 1675 küldöttből 1358-an regisztráltak.
A zsúfolásig megtelt csarnokban kitörő taps fogadta a külön is köszöntött Szabad Györgyöt, az Országgyűlés volt elnökét és Mádl Dalmát, az előző államfő feleségét.
Az emelvényre az alelnök beszédét követően érkező Orbán Viktor pártelnököt, miniszterelnök-jelöltet az egybegyűltek szűnni nem akaró tapssal, felállva fogadták.
Éhes proletárról énekel Gyurcsány
Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának vezetője a Gyurcsány-kormányt bírálva kijelentette: az országnak olyan, magát baloldalinak valló miniszterelnöke van, aki a száz leggazdagabb magyar közé tartozik. "És ez az ember szívére tett kézzel énekel az éhes proletárról" - jegyezte meg a politikus, aki "műszakváltást" szorgalmazott.
"Ne Barabást válasszák!"
Császár Angela színművész felszólalásában azt mondta: "mindenkinek el kell menni szavazni, és meg kell győznünk az embereket, hogy ne Barabást válasszák, ne őt váltsák ki Pilátustól, hanem Jézust, a fényt és világosságot és az életet".
Hit és szolidaritás
Csókai András idegsebész a hit és a szolidaritás fontosságáról beszélt. Mint mondta, a rendszerváltás óta kétszer négy év volt olyan, amikor az emberek azt érezhették, hogy a miniszterelnök, a kormányzati vezetők szeretettel fordulnak feléjük. "Sajnos ez most nem így van" - tette hozzá.
Hirt Ferenc, a Fidesz Tolna megyei jelöltje, kerekesszékben ülő politikus a fogyatékossággal élőkért emelt szót. Hogy megkezdjük az érdemi munkát, meg kell nyernünk a választásokat. A győzelemhez van egy olyan miniszterelnök-jelöltünk Orbán Viktor személyében, aki a versenytársai fölé képes emelkedni, Magyarországot tényleg sikertörténetté tudja alakítani, és egy új sikerkorszakba képes átvezetni az országot - hangsúlyozta.
Liberális nemzeti pártból egyetemes szövetség
Eperjes Károly színművész 2004. december 5-ét, a kettős állampolgárságról szóló népszavazást a magyar nemzet legnagyobb szégyenének nevezte. "Aki akkor nemet mondott, de plakátokon magára igent kér, annak tényleg jöjjön el az én országom" - tette hozzá.
Mindennap erkölcsi órákat és testnevelés órákat gyermekeinknek - szorgalmazta a Fideszben korábban politikai szerepet is vállaló színész.
"Keserves négy esztendőt kínlódtunk végig"
Nemeskürty István történész azt mondta: "keserves négy esztendőt kínlódtunk végig, válasszunk végre olyan pártot, kormányt és kormányfőt, mely és aki nem döcögteti végig a nemzetet kátyúról kátyúra, (...) viszont, aki ismeri, tiszteli történelmi hagyományunkat, és az erkölcs alapján áll, nem tagadja ki a határainkon kívül élő magyarságot".
Makovecz Imre építész a kongresszusra írt levelében hangsúlyozta, hogy ma a Kárpát-medencében Orbán Viktornál nem tud jobb vezetőt, aki átsegítheti a magyarságot Európa nehéz évein.
Raksányi Gellért, a nemzet színésze arról beszélt, Thália-papjainak nagyon fáj, hogy nem teljesíthetik kötelességüket a televízióban, "mert a szellem napvilágának ablakait befalazták".
Új nemzettudat kialakulására van szükség
Új nemzettudat kialakulására van szükség, ehhez négy erőforrás: nemzeti identitás, társadalmi szolidaritás, család és hit kell - jelentette ki Mikola István a Fidesz kongresszusán, miután a küldöttek a párt kormányfőhelyettes-jelöltjévé választották vasárnap.
"Sajnos az alaphelyzet nem jó, mert a magyarság nemzetlelkéből, a kollektív tudattalanból Mohácstól Trianonig, Trianontól (2004) december 5-ig a történelmi vereségek, a háborúk felszívták az energiát" - mondta a politikus, akinek szavait időnként kitörő taps szakította félbe.
A Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje végül megköszönte a bizalmat a rá szavazó küldötteknek. Kijelentette, hogy megpróbál erejéhez mérten részt venni az új országépítő munkában, ami nem más és nem kevesebb, minthogy ezt "a szétesett világot újra össze kell rakni".
Április 2.: magyar szolidaritás
A Fidesz elnöke azt mondta, hogy "az egykori pártmunkásokból verbuválódott pénzügyi spekulánsok, politikai és gazdasági hatalmuk megtartása érdekében fenyegetik és megfélemlítik a kormányváltást akaró embereket".
"Április másodikán mindenki aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljuk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett" - mondta, hozzátéve, legyen április 2-a a magyar szolidaritás napja.
"Ilyen sikertelen, ennyire tehetetlen kormánya régen volt már Magyarországnak, még a megelőző rendszerben sem volt, mert ott legalább csínján bántak a helyzetértékeléssel, ott legalább nem mondták nekünk, ha baj volt, hogy dübörög a gazdaság" - jelentette ki a pártelnök aki szerint demokráciában még egyetlen kormány sem vette a bátorságot, hogy így "lenézze, megvesse népét".
Orbán Viktor hangsúlyozta: azt is ki kell mondani, hogy a miniszterelnök útját kísérő érzelmekért, az elégedetlenségért és a felháborodásért maga Gyurcsány Ferenc a felelős, mert mindenkit megsértett, mindenkit kioktatott, most pedig "ő akarja eljátszani a megbántott ember szerepét". "Ezt nem fogjuk hagyni" - tette hozzá, felsorolva a miniszterelnök egy-egy kijelentését, amellyel véleménye szerint Gyurcsány Ferenc a nőket, a fiatalokat, a középkorúakat, a kisvállalkozókat és a romákat bántotta meg.
A közönség nagy tapsától kísérve megjegyezte: "csodák-csodájára", ahol a Fidesz jár, ott mindig béke, nyugalom higgadtság és együtt gondolkodás van.
Hangsúlyozta: "Magyarországnak elege van abból, hogy a miniszterelnök mindenkit kioktat, lekezel, mindenkinél mindent jobban tud, és ha bírálattal találkozik - mint legutóbb a gazdasági kamaránál - akkor hisztivel válaszol".
Az őszinte beszéd jegyében ki kell mondani azt is, - folytatta - hogy "az emberek szeme előtt világos nappal folyik a közvagyon fondorlatos elhordása az utolsó napig". A Nemzeti Tankönyvkiadó eladását a "spekuláció őstípusának" nevezve kijelentette: ebben az ügyletben "a spekulánsok irdatlan luxusprofitot kasszíroznak be, kormányzati segédlettel". "Ezt sem fogjuk tűrni" - tette hozzá.
"A végén még oda fogunk jutni, hogy a pártmunkásokból lett milliárdosok fognak nekünk leckét adni demokráciából, munkából, becsületből. Ezt nem fogadjuk el!" - tette hozzá nagy derültséget és tapsvihart keltve közönségében.
MTI - fidesz.hu