Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A cselekvő nemzet programja

Ez a program valóban több mint három millió ember véleményét ötvözi, és ennek tudatában biztosak lehetünk abban, hogy a holnap Magyarországa a magyar szolidaritáson alapuló, erős szövetségre épülő ország lesz, ahol a munka alapú gazdaság, az érdemeken alapuló előrejutás jelenti a közösségi lét meghatározó elemét - mondta Varga Mihály a .


Dátum: 2006-03-19 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:25:18.704468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Kongresszus!

Tisztelettel köszöntök mindenkit ezen a mai számunkra ünnepi napon. Tisztelettel köszöntöm a küldötteket, küldötteken túl azokat, akik itt vannak velünk, és köszöntöm mindazokat, akik interneten keresztül, televízión vagy rádión keresztül követik kongresszusunkat.

Akik hisznek a számmisztikában, most bizonyára elégedetten dörzsölik a tenyerüket, hiszen ha ránéztetek a naptárra, akkor láthattátok, hogy 21 nap van hátra a választásokig. Pontosítok: 21 nap van hátra a változásig. A 21-es szám valóban szerencsés szám, nyerő szám, azonban a győzelem soha nem épülhet pusztán a szerencsére. Sorsunkat, életünket nem bízhatjuk a forgandó szerencse vakvéletlenére. Erre a mai kongresszusra úgy érkeztünk, hogy hosszú-hosszú évek munkája van mögöttünk.

Hosszú és kemény munka áll a szövetség valamennyi tagja mögött, és nemcsak a szövetség tagjai mögött. Amikor elfogadjuk ma a szövetség választási programját, ezt annak tudatában tesszük, hogy több mint három millió ember, három millió kétszáz ezer ember véleményét, javaslatát, akaratát öntöttük és ötvöztük össze. Három év és több mint három millió ember. A cselekvő Magyarország programja, a nemzeti konzultáció, a gazdasági konzultáció, a Budapest fórum eredményére a Fidesz, a KDNP, az MKDSZ, a Nemzeti Fórum, a Kisgazda Polgári Egyesület, a MAGOSZ, a Lungo Drom, a Vállakozók Pártja és a Fidelitas programjára épít. Ezek a programok úgy kapcsolódnak össze, mint ahogy a Honfoglalás filmben emlékezzünk vissza, Árpád a törzs szövetségre azokat a bizonyos nyílvesszőket egymás mellé teszik. Külön-külön talán gyengébbek, de együtt erősek vagyunk. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a Szövetség programja a cselekvő nemzet programja nem egy ember programja. Nem úgy épült föl, ez a program nem úgy épült föl, mint ahogy az egykori történetben a rossz tanuló magyarázkodik. A rossz tanuló hazamegy, s mondja az édesapjának, hogy apa, ma hoztam egy négyest. Miből fiam? Két egyesből és egy kettesből.

Nos, ez a program nem így épül föl. Ez a program valóban több mint három millió ember véleményét ötvözi, és ennek a programnak a tudatában biztosak lehetünk abban, hogy a holnap Magyarországa a magyar szolidaritáson alapuló, erős szövetségre épülő ország lesz, ahol a munka alapú gazdaság, az érdemeken alapuló előrejutás jelenti a közösségi lét meghatározó elemét. Ilyen programot kívánunk ma elfogadni. Ebben a szövetségben a magyar társadalom minden fontos csoportja képviselteti magát. Így ebben minden magyar ember - pártállásra való tekintet nélkül - megbízhat. Ez a program Magyarország jövőjéről szól. A munka, az otthon, a család, s a biztonság a legfontosabb tartóelemei ennek a jövőnek.

Tíz fontos pontot hadd emeljek ki ebből a programból. Ez a program olyan célt jelöl ki, amely megteremti a teljes foglalkoztatottságot. Ez a program el kívánja hárítani az akadályokat a mikro-, kis- és középvállalkozások növekedése elől. Támogatni kívánja a hazai vállalkozói szektort. Ez a program megteremti az egyenjogúságot a vidék társadalma számára is. Ez a program hitelekkel és támogatási rendszerekkel biztosítja a gazdák boldogulását. Ez a program támogatni kívánja a cigányság polgárosodását. Ez a program a cselekvő nemzet programja. Bővíteni kívánja az oktatási, munkavállalási, vállalkozási lehetőségeket minden ember, minden honfitársunk számára. Biztosítani kívánjuk, hogy a fogyatékosok teljes életet élhessenek ebben az országban. Lehetővé kívánjuk tenni a nők számára a családalapítás és a szakmai pálya összeegyeztetését. Segíteni kívánjuk a fiatalok pályakezdését, otthonteremtését, családalapítását. A hívők számára pedig biztosítani kívánjuk az egyenjogúságot, a hátrányos megkülönböztetések megszüntetését. Ez a cselekvő nemzet programja.

A kongresszus ma jóváhagyja majd ezt a programot. Az elmúlt hónapokban sokat vitatkoztunk már ellenfeleinkkel arról, miről is kell igazából szólnia a programnak. Az elmúlt két hónap arról szólt, hogy a Fidesz programjának mely elemei azok, amelyek az ellenfeleink szerint nem léteznek. Nos, úgy tűnik a tegnapi hírek szerint, hogy ennek a programnak az elfogadása némi ijedtséget és riadalmat is váltott már ki a másik oldalon, hiszen úgy tűnik, hogy a jelenleg hivatalban lévő miniszterelnök nem érzi egyedül magát elég biztonságban ahhoz, hogy erre a vitára egyedül megmérettesse magát.

Nos, miniszterelnök úr, innen üzenjük Önnek, ez nem olyan játék lesz, mint a "Legyen ön is milliomos". Itt nem lehet telefonálni, viszont van közönség, aki április 9-én ezekről a programokról is véleményt fog mondani. Hiszünk abban, hogy olyan programot teszünk le valamennyi magyar ember asztalára, amely a magyar nemzet, a mi közösségünk számára a szolidaritásra épülő magyar nemzet emelkedését teremti meg. Ez a nemzet, a magyar nemzet nem a múlthoz fog tartozni, hanem a jövőhöz. Hiszünk a magyarok tehetségében, elszántságában, munkabírásában és persze önmagunkban is. Ehhez kérem valamennyiőtök támogatását, a küldötteknek ehhez a programhoz kérjük a támogatását, ez a cselekvő nemzet programja. Hajrá Magyarország!

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek