Németország megsértheti a deficitszabályt
Németországban reális a veszély, hogy megsértik az euróövezeti tagság egyik alapszabályát, azt, hogy az államháztartási deficit nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát - állapították meg az euróövezeti pénzügyminiszterek.
Dátum: 2002-10-08 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:54.405298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Németország 2,9 százalékos GDP-arányos deficitbecslést jelentett a maga számára erre az évre. Nagy a kockázat, hogy túllépi a 3 százalékos küszöböt" - olvasható a pénzügyminiszterek értekezletéről kedden kiadott közös nyilatkozatban.
A nyilatkozat szerint "világos, hogy jelentős erőfeszítéseket kell tenni" Németországban e kockázat elkerülésére.
Tavasszal az EU kis híján formálisan figyelmeztette Németországot a túllépés veszélyére. Az Európai Bizottság erre irányuló javaslatát végül is nem teljesítette a miniszteri tanács. A hivatalos figyelmeztetés az euróövezetet körülbástyázó 1997-es növekedési és stabilitási paktum szankciórendszerében az első fokozat lett volna.
MTI - fidesz.hu