Wilfried Martens: A friss szellő a Fidesz felől fúj
Magyarországon az egyetlen párt a Fidesz, amely amennyiben kormányra jut, széles bázisú magyar polgári szövetségként olyan politikát fog majd folytatni, amelyre Magyarországnak szüksége van - mondta Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke.
Dátum: 2006-03-19 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:19.775667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Wilfried Martens beszéde
Kedves Barátaim és Kollégáim, kedves Viktor!
Igen nagy öröm számomra, hogy itt lehetek veletek, az első igazi szép tavaszi napon. Nehéz elhinni, hogy a magyar forradalom, 1956, már csaknem 50 éve volt. Vajon ez még ma is számít? Igen, véleményem szerint számít. A magyar nép forradalma, amelyet oly véresen tiportak el, a ti nemzeti lelkületeknek kivételesen bátor megnyilvánulása volt.
Amikor Ti azt mondtátok, hogy nem, avagy ahogy mi mondanánk franciául, no. Nem fogadtátok el az akkori létező szocializmusnak a diktatúráját. Ugyancsak nem fogadtátok el azokat a groteszk, működésképtelen elveket, amelyeket rátok próbáltak erőszakolni. Most már mindez történelem, ez a nem. De még mindig számít, valóban számít, és ez valami olyasmi, amire legyetek nagyon büszkék.
Ez képezte a hátterét a későbbi forradalomnak, a békésebb forradalomnak, ami 1989-ben zajlott le, és amelyben a fiatal demokraták a csupán egy évvel korábban alakult fiatal demokraták prominens, fontos szerepet játszottak. Inspirálták egész Európát.
Viktor, ott voltál, farmerben. Persze, hogy farmerban. Vannak dolgok, amelyek nem változnak. Azonban más dolgok megváltoznak. A Fidesz is megváltozott. A Fidesz polgári szövetséggé alakult, néppárttá vált. A hajdani forradalmárok tevékenysége már megváltozott. Mit kell tenniük? Be kell gyűjteni az adatokat és kormányzásra kell készülniük.
De ami az Európai Néppártot, illetve Európát illeti, a keletről fújó friss szellő még mindig a Fidesz generációja felől fúj. Orbán Viktor felől fúj, aki ma már az Európai Néppártnak az alelnöke, és az Ő barátai felől, akik legyőzték a kommunizmust, valamint olyan emberek felől, mint Angela Merker, aki ugyancsak olyan vezető, aki az élet sűrűjében tanult meg politizálni. A dolgok sokkal drámaibb módon változtak meg a keleten. A posztkommunisták elhagyták a korábbi szocialista sületlenségeiket. És a vad kapitalizmust tették magukévá. Úgy viselkednek, mint lelkes gyermekek, akik éppen most bukkantak rá egy különösen brutális videojátékra. Mit számít mindez? Mindez nagyon sokat számít. Azt jelenti, hogy sok tennivalónk maradt. A Ti harcotok a mi harcunk. Együtt kell harcolnunk egy tisztességes és gondoskodó Európáért, amely senkit nem hagy cserben.
Kedves Barátaim, mindez valóban sokat számít Európa számára, mint egész számára. Tudniillik, mi az európai értékrendért szállunk síkra, nem pedig valami lélektelen gazdasági rendért szállnánk síkra, amely elképzelhető, hogy néhány embernek a javát szolgálja, de nem az emberekét.
Itt Magyarországon az egyetlen párt a Fidesz, amely amennyiben kormányra jut, széles bázisú magyar polgári szövetségként olyan politikát fog majd folytatni, amelyre Magyarországnak szüksége van. Olyan, szociálisan befogadó politikáról van szó, amely a munkanélküliekkel együtt érez. De együtt érez a nyugdíjasok problémáival is, a romákkal, illetve a kisebbségekkel.
Mondanom sem kell, hogy mindezek a problémák nem kezelhető életképes, hatékony gazdaság nélkül. És az egyik kulcsfontosságú prioritásnak kell lennie annak, hogy megerősödjenek a kis- és középvállalatok Magyarországon, amelyek a magyar gazdaság gerincét képezik. Tudniillik a legtöbb új munkahelyteremtési lehetőség bennük rejlik.
Ez az a nagy kihívás, amely előtt álltok. De tudom, hogy meg fogtok felelni ennek a nagy kihívásnak, tudniillik egyszer már bizonyítottatok. És a Te visszatérésed Viktor, a győztes párt élén újra friss levegőt és energiát fog hozni nemcsak Magyarország számára, hanem az Európai Néppárt számára, illetve egész Európa számára.
Kedves Barátaink. Orbán Viktort ajánlom az ország új miniszterelnökének, és szilárd meggyőződésem, hogy győzni fogtok április 9-én.
fidesz.hu