Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hirt Ferenc: Meg kell nyernünk a választásokat

Hogy megkezdjük az érdemi munkát, meg kell nyernünk a választásokat. A győzelemhez van egy olyan miniszterelnök-jelöltünk Orbán Viktor személyében, aki a versenytársai fölé képes emelkedni, Magyarországot tényleg sikertörténetté tudja alakítani, és egy új sikerkorszakba képes átvezetni az országot - mondta Hirt Ferenc, a Fidesz képviselőjelöltje Tamásiból.


Dátum: 2006-03-19 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:20.067318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hirt Ferenc beszéde

Jó napot kívánok, nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit. Hirt Ferenc vagyok Tamásiból. A feladatomnak eleget téve egyszerűen szeretném elintézni az ajánlásomat, akkor azt mondanám, hogy van közöttünk egy ember, egy fiatalember, aki nagyon nagy jövő előtt áll - ebben egészen biztos vagyok, meg fogják látni. Miért Ő? Mert egy kicsit kezdem unni, hogy lassan olyan országban élünk, hogy az egyszeri vándorlegény, aki bekopog az öreganyóhoz, akadna-e egy kis harapnivaló egy magamfajta vándorlegénynek öreganyám? - kérdi. Tegnapi leves jó lesz fiam, kérdez vissza az anyó. Hát persze, mondja a legény. Akkor gyere vissza holnap, szól az anyó. Végül ne kelljen holnap visszajönni. Volt négy év, amikor egy kicsikét jobban éreztük magunkat a bőrünkben. Szabad volt nagynak lenni. Nem volt kínos egy kis nemzeti érzés. Nem húztuk össze magunkat, mikor be kellett vallani, hogy igen, mi vidékről jöttünk. Amikor a gyerekek iskolába, és nem ombusmanhoz jártak. Akkoriban a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívták. Szerintem most is nagyon jó lesz. Persze azt kell mondjam, van néhány hibája is, ezt ne hallgassuk el, lassan 45 éves és még mindig csak egy felesége volt, ráadásul 5 gyereke terheli a költségvetést, és ennek ellenére még mindig nem milliárdos.

Nemcsak mint országgyűlési képviselőjelölt, hanem mint mozgássérült is reménykedem abban, hogy ismét mi tudunk kormányt alakítani, teszem azt azért, mert a fogyatékosok is a lehetőségre várnak. Várnak ezen a téren nagyon sok lehetőségre, rengeteg a tennivalónk, tengernyi a tennivalónk. Tudom, mert részese voltam ennek a programnak a megalkotásának, hogy itt is előre fogunk lépni. Most már csak egy apró lépés választ el bennünket. Egy apró lépés, hogy megkezdjük az érdemi munkát, meg kell nyernünk a választásokat.

Ehhez a győzelemhez viszont van nekünk egy olyan miniszterelnök jelöltünk Orbán Viktor személyében, aki a versenytársai fölé képes emelkedni, Magyarországot tényleg sikertörténetté tudja alakítani, és egy új sikerkorszakba képes átvezetni az országot.

Köszönöm szépen!

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek