A belgrádi Politika a múlt traumáiról ír Slobodan Milosevic halálával kapcsolatosan
A szerbiai társadalom identitásválságáról és a múlt kisajátításáról ír vasárnapi vezércikkében a Politika című belgrádi napilap a Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő halálát kísérő jelenségeket elemezve.
Dátum: 2006-03-19 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:20.363386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bosko Jaksic, a lap munkatársa cikkében rámutat arra, hogy Milosevic halálával "a vitatott múlt ismét betoppant az ajtón, összeszegecselve a jelent, azzal fenyegetőzve, hogy gúzsba köti a jövőt".
"A parázsló viták, támadások, zsarolások és a kísérletek politikai tőke kovácsolására - mindez komor bizonyítéka annak, hogy nálunk a közeli és a távolabbi múlt, illetve főszereplői iránti viszonyt ideológiai, párt- és rajongói monopóliumok, előítéletek, mítoszok és legendák határozzák meg. Továbbra is a teljesen ellentétes benyomások és értelmezések idejét éljük" - írja Jaksic, rámutatva arra, hogy Slobodan Milosevic halálával kapcsolatosan olyan állítások jelentek meg róla, hogy "meghalt" vagy "megölték", "háborús bűnös" vagy "a szabadság oltalmazója".
Sokan azt hitték, hogy Milosevic bukásával legyőztek egy rezsimet, halálával pedig egy korszak végéről beszélnek. "Tartok attól, hogy tévednek. Mindez ismételt bizonyítéka az identitásválságnak, annak, hogy nincs egységes politikai akarat és társadalmi kiegyezés" - írja Jaksic, aki szerint amíg Szerbia sziszifuszi munkával görgeti a konfliktusos igazságát, a világ - amely Milosevicet "balkáni mészárosnak" és a béke zálogának is tekintette - nem mutat túlzott érdeklődést arra, hogy segítsen rajta.
Szerbiában nagyon fejlett iparág "a múlt kiaknázása", amely azzal számol, hogy bátorság hiányában a társadalom akkor is beteges szükségletét érzi az átélt események szépítésének, amikor traumákról van szó. "A romantizált és gyakorta elferdített múlt rohamában elfeledjük az általa okozott sebeket. Vagy cáfoljuk, hogy vannak, vagy út teszünk, mintha sose lettek volna, vagy plasztikai sebészethez folyamodunk, amely eltünteti a sebeket" - írja Jaksic.
A cikk szerzője azt firtatja, hogy a szerbiai társadalom miért nem képes átengedni a történelem "objektív igazságának" a konkrét események és személyek megítélését. "Azért, mert szánalmasan megosztottak vagyunk, és ez annak a politikának a hagyatéka, amely a háborúk és vereségek évtizedébe sodort bennünket, túl nagy adagot tukmálva ránk az elfeledett ideológiából és a szenvedélyes nacionalizmusból" - írja Bosko Jaksic.
A vasárnap is megjelenő belgrádi napilapok bő terjedelemben tudósítanak Slobodan Milosevic szombati temetéséről, a Vecernje Novosti és a Kurir címlapján egy korszak végéről, illetve "temetéséről" ír. Mélyenszántó kommentárok azonban hiányoznak, a lapok inkább a temetést kísérő érdekességekre hegyezik ki írásaikat. Kiugrasztják azt, hogy az andalító orosz dallamok kíséretében lebonyolított temetésen senki se volt jelen az elhunyt legközelebbi családtagjai közül, Milosevic lánya pedig Montenegróban akarja újra temettetni apját. Élénken foglalkoztatja az újságokat az is, hogy törvényt szegve néhány magas rangú nyugalmazott katonatiszt díszegyenruhában jelent meg a belgrádi gyászrendezvényen, ezáltal pedig a "magántemetés" jellegében olyan volt, mintha katonai tiszteletadással zajlott volna.
MTI - fidesz.hu