Nicolas Sarkozy: Remélem, győztök!
A Fidesz, mindig is egy erős, nemzeti identitás előmozdítására törekedett, de ez az identitás összhangban van a magyar nemzet nyitottság és tolerancia iránti elkötelezettségével - írja Nikolas Sárközy a francia OMP elnöke Orbán Viktornak írt levelében.
Dátum: 2006-03-19 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:20.658002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nikolas Sárközy levele
Miniszterelnök Úr, kedves Viktor!
Baráti figyelemmel kísérem az áprilisi parlamenti választásokra szóló kampányod, amit a tőled megszokott tehetséggel vezetsz. Mindenképpen bátorságot és kitartást akartam Neked kívánni erre az erőpróbáló időszakra, még ha tudom is, hogy Te mindkettőben bővelkedsz.
Jól ismerem ezeket a vitákkal és küzdelemmel teli pillanatokat, és jó tudom, hogy mennyi erőfeszítést és önmegtagadást kíván a részedről. De elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, energiában nem szűkölködsz. Különösen akkor nem, amikor az általad fontosnak tartott elképzelések előmozdításáról van szó, és amelyekért a Fidesz élén mindig is küzdöttél.
Lassan, már közel 20 éve három alapvető érték áll a Fidesz politikai elképzeléseinek középpontjában. Először is a szabadság, mely nemcsak a politikát, hanem a gazdaságot is áthatja. A magyar nép, amelyre még nem is olyan rég a kommunista diktatúra igája nehezedett, jól ismeri ennek a szabadságnak az árát.
A második értéket Európa képviseli. 15 még csak vágy volt Magyarország számára, hogy az európai integráció részese lehessen. Ma már Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, és Te jól tudod, hogy ez engem mekkora örömmel tölt el.
Végezetül a Fidesz, mindig is egy erős, nemzeti identitás előmozdítására törekedett, de ez az identitás összhangban van a magyar nemzet nyitottság és tolerancia iránti elkötelezettségével.
A soron következő választás alkalmat nyújt a magyarok számára, hogy ismét tanúbizonyságot tehessenek ezen elképzelésekhez való ragaszkodásukról, mint ahogy ezt tették 2004-ben az európai parlamenti választások során azáltal, hogy győzelemre segítették a Szövetséget. S azt is jól tudom, hogy bármilyen is legyen ennek a választásnak a kimenetele, remélem, győztök, Te hű maradsz ezekhez az értékekhez, ugyanis egyvalami mindenképpen közös Benned és bennem, az őszinte politikai elkötelezettségünk.
Tisztelettel és barátsággal üdvözöl: Nikolas Sárközy
Párizs, 2006. március 15.
fidesz.hu