Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemeskürty István: Keserves négy évet kínlódtunk végig

Válasszunk végre olyan kormányt és kormányfőt, mely és aki nem döcögteti végig a nemzetet kátyúról kátyúra, egy bizonytalan jövő felé - hangsúlyozta Nemeskürty István.


Dátum: 2006-03-19 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:22.212471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Honfitársaim!

Keserves négy esztendőt kínlódtunk végig. Válasszunk végre olyan kormányt és kormányfőt, mely és aki nem döcögteti végig a nemzetet kátyúról kátyúra, egy bizonytalan jövő felé.

Viszont aki ismeri, tiszteli történelmi hagyományunkat és az erkölcs alapján áll. Nem tagadja ki a határainkon kívül élő magyarságot. Megfigyelhettük, hogy Orbán Viktor a nemzet, a nép, a választópolgárok véleményére, igényeire, elvárásaira kíváncsi. Ezeket gyűjti egybe, és ezek ismeretében tervez.

Könyves Kálmán, Szent László unokaöccse és a trónon utóda fogalmazott egy alkalommal így egy vitás kérdésben. Idézem: "Ami az egész ország véleményének megkérdezése nélkül történik, az érvénytelen."

Ebben az értelemben kívánja hazáját szolgálni Orbán Viktor, akit tehát jelöljünk miniszterelnökünknek. Kívánom, hogy vele együtt és irányításával most Madách Imre szavait idézem: "bátran és győzelmi hittel lépjünk egy új korszakba."

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek