Eperjes: Liberális nemzeti pártból egyetemes szövetség
Van mit rendbe rakni 2002 óta. Van mit kimosni. Van bőven szennyesünk. Evidens, hogy itt vagyok. Egyértelmű. Hol lennék? - mondta kongresszusi beszédében Eperjes Károly színművész.
Dátum: 2006-03-19 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:23.432062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az oka annak, hogy engem ide hívtak. Személyes érintettség híján az ember még csatornák élére is kerülhet ezáltal, aztán rájöttem, hogy tulajdonképp valószínűleg azért, mert azt hiszik, hogy én eddig megsértődtem. Ugyanis '94-ben én benn voltam a csapatban, ráadásul a 10-es számmal, és engem lecseréltek. Gondolták, megsértődök. Az az igazság, hogy ez a csere egy taktikai csere volt. Megbeszéltük előre, hogy ha netán úgy alakul, akkor én majd átadom a helyemet, ezzel is hozzá segítik egy embert. Misi ült a helyemre, Varga Mihály, egy katolikus ember helyére egy böcsületes presbiter református. Úgy gondolom, hogy ökumenikus a Fidesz. Ha most azt nézem, hogy a Misinek megint 10-es a dressze, akkor tulajdonképpen semmi nem változott. És még az is esetleg eszükbe juthat, hogy én visszajövök. Nyugalom, én már nem jövök vissza.
De változott, rengeteg dolog változott. És ezt szeretném megköszönni mind a Viktornak, mind a többieknek, hogy eljutottunk egy liberális nemzeti pártból egy egyetemes szövetséggé. Ez roppant nagy út! Ez az út az ország jelenetős része előtt még előtte áll, sajnos. De nem mondunk le róluk! A mi értékrendünk egyetemes! Az egyetemes értékrendbe a másság is beletartozik. A másságosakat viszont nagyon zavarja a mi egyetemességünk. De nem adjuk fel.
Van egy buta közmondás. Jobb félni, mint megijedni. Nem igaz! Ez egy neobarbár közmondás. Ugyanis a helyes közmondás így hangzik: jobb megijedni, mint félni. Mert aki megijedt, az berezel, de azt lehet mosni. Katolikusnak például gyónás, wash and go, hogy a reklámnál maradjunk. Van mit rendbe rakni 2002 óta. Van mit kimosni. Van bőven szennyesünk. Evidens, hogy itt vagyok. Egyértelmű. Hol lennék? Mennék oda is, ha hívtak volna, de oda nem hívnak. Ugyanezt mondanám, de ott nem kell. Én oda is mennék. De nehogy elfelejtsék, én a mostani miniszterelnökért is minden nap imádkozom, és nem csak Orbán Viktorért, nem adom fel! Mert látom, hogy nagy bajban van! Ugyanis, és komolyan veszem a kereszténységemet! Hát persze! Magunkért vezekelni, másokért engesztelni kell, ez jelenti jobboldalinak lenni, mert az a jobboldali, aki a jobbik részt választotta, hogy elkerüljön minket a balsors. Ahogy bent van a Himnuszban.
Kérem szépen, ez az ember, aki jelen pillanatban a regnáló miniszterelnökünk, 2004. december 5-én, lelki Trianon napján, ahol az ország nagyobb része el se ment, merthogy ránk erőltették Trianont, biztos megérdemeltük, nem úgy tartottunk az Istennel, ahogy kellett volna. De hogy magunkra rántsunk egy belső Trianont, ez a legnagyobb szégyen idáig, ami a magyar nemzettel történt. Aki akkor nemet mondott, vagy nem ment el, de pláne, aki nemet mondott, és magára plakátokon igen-t kért, annak tényleg jöjjön el az én országom!
És itt látszik, hogy nagy bajban van. Én ugyan nem lettem pénzügyminiszter, - majdnem! - de annyit értek hozzá, ha valaki sok pénzt vesz föl, a többinek több jut! Márpedig úgy hallom, hogy a munkanélküliség nő. Magyarországért, Önökért? Emberek, itt valami nincs rendben. József Attila azt mondja: az igazat mondd, ne csak a valódit! Képzeljék el, József Attila hogy olvasott Thomas Mannt. Azt mondta neki, Thomas, Thomas, ne azt mondd, hogy mi a baj! Az még csak való világ! Mondd meg, hogy mi a gyógyszer! Európai az európai. A szakrális európai, a való világos profán európai. Hát ők még profánok. Mi már ha szakrálisak vagyunk, ugye vagyunk, megélhetési fideszesek, irány a megtérés.
Annyi szép, jó elhangzott, én reménnyel jöttem ide. Az Orbán kormány sok jót tett! Sajnos, sok rosszat is! Például nem mindig kezelték úgy a kommunikációt, ahogy kellett volna. Például nekem roppantul fáj, hogy még mindig, és a mi kormányunk alatt is, mert hogy ők így hívják, még mindig oktatásügyi minisztérium van. Kérem, az tanügyi minisztérium. Még Romániában is. Pedagógus gyerek vagyok, szív, agy, harmónia. Nevelés és oktatás. Együtt a tanítás. A tanítványokat nem úgy hívták, hogy nevelmények vagy okítmányok, hanem hogy tanítványok. És sehol a XX. században nem volt kétharmados Isten nélküli kultúra, csak Magyarországon. Ezt akarta a nép, az Isten adta nép, oly boldog-e rajta, mint akarom, s mint a barom - walesi bárdok részlet, hogy irodalmi értéke is legyen a felszólalásomnak.
Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy Viktor testvérünk odanyilatkozott múltkor, hogy azzal, ami történt velünk, 2004. június 13-án, az európai parlamenti választásokon, azzal most is kiegyezne. Ugyanis akkor megvolt a kétharmad, ha azt átszámítanánk. Gazdaságilag értenek hozzá, rendbe teszik. Rendbe kell tenni a hármas nagy csomagot: tanügy, egészségügy, média. Ha ez nincs rendben, tovább lehet hülyíteni az országot, mert ahol a morált és a bölcseletet, a Bibliát és Arisztotelészt szétszakítják, ott az van, hogy az agyasok hülyítik a hiszékenyeket. És ez a való világ receptje. Kérem szépen, az Orbán-kormány a maga idejében a legfontosabbat elvégezte, köszönve Nemeskürty tanár úrnak is a hatékony megnyilvánulását ebben.
Kérem szépen, 2001. augusztus 15-én az akkori már tényleg jobboldali kormány, hiszen kiléptek a liberális unióból, és tényleg jobboldaliak voltak már, a legfontosabbat elintézték: fölajánlották újból ezt az országot Márián keresztül az Istennek. Volt ezer évünk. Nincs a világtörténelemben még egy olyan uralkodó, aki szakrálisan és jogilag fölajánlotta volna a nemzetét, magyarokat, cigányokat, svábokat, zsidókat, tótokat, ruténokat, jászokat, kunokat, horvátokat, szerbeket, folytathatnám. Nincs még a világtörténelemben, aki fölajánlotta volna, csak Szent István. És amikor minden gyereke elveszik, mert nemcsak Szent István a méltó utód veszik el, hanem minden gyereke, akkor nem azt mondja, hogy nincs Isten, hanem még inkább hozzá fohászkodik. S azt mondja: uram, hát akiket nekem adtál, nálad vannak! Mit adtál? Hatalmat, s a népemet, a nemzetemet! Nincs jó utód! Fogadd el! Te vagy az uram, aki elfogadsz mindent a mamától, aki kimondta rád az első igent. Az Úrjézus nem az első keresztény, ő megváltó! Az első keresztény a mamája! Fogadd el! Elfogadta. Itt volt tatár, török, náci, szovjet, hogy tovább ne mondjam. Most itt van a globalizmus. A huncut. Ahogy hallottuk. Van még ezer évünk. Az a kérdés, hogy 3001. augusztus 15-én ki lesz az a kettő, aki újból fölajánlja, mert kettőt, ha nem lesz olyan a hitünk, kettőt Mária megtart. Mert ha ketten összeülnek a nevemben, én ott vagyok közöttetek. És mikor Ferenc testvér azt mondja, hogy Mária levette rólunk a kezét, még róla se, mert különben hogy tudna beszélni? Jelentem, Mária két konkrét választ adott Ferenc testvérnek. Figyelem! 2004. június 13-án az európai parlamenti választások után, június 13. Fatimai szűzanya napja. Mi magyarok adtuk a Golgotán a 15. állomást, ha tudják, ha nem tudták, most megtudták. Fatimával lett először a 14 stációból 15, mert mi, magyarok, mert mi a világ engesztelő népe vagyunk. Úgy néz ki a világ, ahogy a magyar lelkülete. Ezért nagyon fontos, először térdre, aztán talpra állni. Kérem szépen, 2004. június 13-án a Fatimai szűzanya napján kétharmadunk lett. Mária így válaszolt. Meg is puccsolták egymást. Rá egy évére tavasszal papíron semmi esély nem volt. Ugye János? Papíron semmi esély nem volt. Az ember a saját szerencséje elébe Istennel együtt szerényen, de elébe kell, hogy menjen. Nem egy hívő tagozatos, hanem keresztény lett az államfő. Második válasza. Hogy mikor lesz a harmadik válasza, bár nem ilyen dolog ez Máriánál, mint ahogy Fazekas Mihálynál a Lúdas Matyi, hogy háromszor veri kenden ezt Lúdas Matyi vissza. Nem így van ez Máriánál! De hogy mikor jön a harmadik ilyen eset, az a lelki, szellemi állapotunkon múlik. Éppen ezért a legfontosabb lesz a hit és erkölcstan az állami iskolákban, az etika és az erkölcs, mert ép lélekben ép test. Minden nap erkölcsi órákat és testnevelés órát, gyermekeinknek majd lesz nemzeti megújhodása. Úgy tapasztalom, ismerve Viktort és a szűkebb környezetét, hogy efelé tartunk. Tanulva 2002. hibáiból is. Adja Isten, hogy minél többen mellénk álljanak a zarándokúton, mert céllal zarándokolunk. A vándorúton egyébként csak lődörgünk. Elég volt a lődörgésből! Ha bárkit, bármivel megbántottam, ne haragudjanak, bűnt el lehet követni, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Nem szerettem volna mulasztani! És csak annyit szeretnék mondani, mint Csókai Bandi barátom: a mi eszközeink végtelenek! Tessék használni, van még idő!
Köszönöm a türelmüket!
fidesz.hu