A csehországi magyarok is megemlékeztek a szabadságharc évfordulójáról
A cseh- és morvaországi magyarok vasárnap délután emlékeztek meg az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kitörésének 158. évfordulójáról.
Dátum: 2006-03-19 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:27.330717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzeti ünnep alkalmából a Cseh- és a Morvaországi Magyarok Szövetsége, az Együttélés Politikai Mozgalom és más csehországi magyar szervezetek képviselői Prágában koszorúkat és virágokat helyeztek el II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem emléktáblájánál a Kisoldali téren.
Megkoszorúzták az emléktáblát, amely a rendszerváltás óta hagyományos helye a csehországi központi március 15-i ünnepségeknek, a prágai magyar nagykövetség diplomatái, valamint a Prágai Magyar Kulturális Intézet képviselői is. A megemlékezésen a prágai Ady Endre Diákkör, a nyitrai és a pozsonyi magyar diákkörök képviselői is elhelyezték tiszteletük koszorúit és virágait. A résztvevők az ünnepség végén közösen elénekelték a himnuszt.
Az ünnepségen elhangzott szónoklatok méltatták az 1848-49-es forradalmi események történelmi jelentőségét, s rámutattak arra, hogy el kell mélyíteni a kárpát-medencei magyarság összefogását és együttműködését, újjá kell teremteni a magyar nemzeti egységet.
Méltatták a magyarság újraegyesítésének és szorosabb együttműködésének a lehetőségét is az Európai Unió keretén belül.
II. Rákóczi Ferenc emléktábláját 1985 áprilisában leplezték le a Kisoldali téren lévő volt jezsuita kollégium falán. A tábla a "nagyságos erdélyi fejedelem" prágai diákéveire emlékeztet. A prágai magyarok most azon igyekeznek, hogy emléktáblája legyen Prágában Görgey Artúrnak is, aki egy ideig a Moldva-parti városban járt egyetemre, s ott is nősült.
Csehországban a 2001-es népszámláláskor mintegy 14 700 személy vallotta magát magyarnak, ami több mint 26 százalékos csökkenést jelent az 1991-es adatokhoz képest. A Prágában és környékén élő magyarok száma 2500 körül mozog. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének jelenleg Prágában, Brünnben, Ostraván, Pilzenben, Teplicén és Litomericében működik helyi szervezete, amelyek szintén megemlékeztek a magyar történelem jeles eseményének évfordulójáról.
A szervezet március 25-én tart tisztújító küldöttközgyűlést.
MTI - fidesz.hu