Politikusainkat kérdeztük
Hogyan értékeli a Fidesz kongresszusát, miképpen élte meg az eseményeket? - kérdeztük a Szövetség politikusait.
Dátum: 2006-03-19 22:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:26:29.128099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch-Für Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyttese:
A kongresszus a Fidesznek azt a lendületét mutatja meg, amit szeretnénk az ország minden pontjára eljutatni az előttünk álló három hétben. Nagyon sok gond, baj van az országban, amire az emberek megoldást keresnek. Úgy érzem, jó lenne, ha az embereknek ez az összefogása, összekapaszkodása, a hétköznapi szolidaritás hangulata újra uralkodna az országban. Szerintem ez a hangulat az, ami a kongresszust betölti.
Ékes Ilona, a Fidesz Nőtagozatának tagja:
Megilletődve, de nagy örömmel és várakozással vagyok az elkövetkezendő időszak előtt. A családi adózás bevezetése nagyon fontos lépés lesz. Az, hogy végre az állam és a társadalom figyelembe veszi, hogy egy keresetből hány eltartott él. Ez elindíthat egy változást az emberek gondolkodásában a gyermekvállalással, az anyasággal, az otthon végzett munka megbecsülésével kapcsolatban. Jó lenne már egy gyermek- és családbarát országban élni! Ez a magyarországi gyermekszületések számát tekintve életbevágóan fontos. Slachta Margit, az első magyar képviselőnő így fogalmazott 1912-ben: "A családnak az érdekeit kell bevinni az országos politikába, mert ha az elsatnyul, ha az egyének tönkremennek, akkor a politika magától összeomlik, akkor nem lesz kinek politikát csinálni."
Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere:
A nemzeti összetartás programját fogadta el ma a kongresszus. Annyit tennék hozzá mindahhoz, ami elhangzott, hogy ez az a Szövetség, amelynek programja világosan bizonyítja, hogy folytatjuk az antalli örökséget, a nemzeti összetartozás területén ugyanúgy, mint az Európa-politika területén. Akárcsak az értékek világában, hiszen ma családról, hitről, nemzetről hallottam. Ezek azok az alapvető értékek, amelyeket a rendszerváltozás idején úgy éreztük, meg fogunk tudni valósítani. Most kapunk egy lehetőséget arra, hogy mindazt, amit nem tudtunk megtenni másfél évtized alatt, megtegyük.
Cseresnyés Péter Nagykanizsa országgyűlési képviselője:
Ennyire felemelő és bizakodó kongresszusnak még nem voltam részese: mindenki a jövőben bízva akar tenni azért, hogy ebből a mélypontból, amibe az ország került, sikerüljön kijutni. Ahogy beszélgetek az emberekkel, azt látom, hogy a választás csak eszköz lesz arra, hogy elinduljunk egy olyan úton, amely az 1998-2002-es időszaknak a folytatását jelenti, és ehhez ez a kongresszus óriási erőt és lelkesedést ad.
Fónagy János, az Orbán-kormány gazdasági minisztere:
A Fidesz-kongresszus személy szerint nekem egy nagyon komoly szakmai munka egyik nagyon fontos állomása, hiszen a ma itt meghirdetett és elfogadott program jelentős része Orbán Viktor elnök úr országépítő körútjának az összegzése. Örömmel látom, hogy ebben a végleges programban mindazok a fontos szakmai kérdések megjelennek, amelyeket az elmúlt másfél évben, az emberek ezreivel folytatott beszélgetések során megvitattunk. Ennek egy nagyon sűrű összegezése ez a program. Minden szavának, minden kifejezésének jelentősége van. Nem egy könnyű olvasmány, de mind a szakmai, mind a magyar társadalom legszélesebb rétegei által felvetett elemeket tartalmazza.
fidesz.hu